Ugrás a tartalomra
Egyik legfontosabb cselekedetünk az életben, hogy egyik lábunkat a másik elé tesszük. Induljunk hát!
Kapcsolódó idézetek
-
Az első iszonyú fontos lépés az, hogy megtanulunk állni,
állva várni, és így közbejöhet bármi, meg tudsz majd állni.
És ennek tényleg hasznát veszed,
amikor majd a dolgaidat egymás után teszed.
Sub Bass Monster
-
Haladni csak úgy lehet,
ha míg az egyik lábunkkal előrelépünk,
a másikat helyén hagyjuk.
Eötvös József
-
Az életünk a sajátunk, és ha jól tudom, csak egyet kapunk. Valamit kell tehát kezdenünk vele. Ha képesek vagyunk rá. Ha bírunk.
Jill Alexander Essbaum
-
Az első és legfontosabb dolog, hogy legyen bátorságunk elkezdeni.
Georges Clemenceau
-
Előbb tanuljunk meg járni, aztán szaladjunk.
-
Ha nincs tiszta út előttünk, egyik lábunkat rakjuk a másik után. A legközelebbi helyes dolgot tehetjük, aztán a következőt. A sötétben, a ködben csak egyet léphetünk előre. És bízhatunk benne, hogy valahogy átjutunk a túloldalra.
-
Az egyik legfontosabb lecke az életben, hogy megtanuljunk veszíteni, azután talpra állni és továbblépni.
-
Megtanulni egyenesen, rendíthetetlenül állni, és megtanulni töretlenül menni előre. Ez a két dolog elengedhetetlen a békés, egészséges és javarészt boldog élethez.
Kováts Róbert
-
Minden a gyaloglással kezdődik. Az ember gyaloglásra termett. Az élet nagy és apró eseményei akkor történnek meg velünk, amikor a többi ember között sétálunk. Az élet a maga sokszínûségében gyaloglás közben bontakozik ki előttünk.
Jan Gehl
-
Meg kell tennünk azt, amivel jobbá tehetjük az életünket, ezzel tartozunk magunknak. De vigyáznunk kell arra, hogy ne törjünk össze másokat az oda vezető úton.
Elif Safak