Ugrás a tartalomra
Egyikünk sem aknázza ki arra való képességét, hogy teljes életet éljen a szeretet, az egymással való törődés, az alkotás és a kísérletezés legmélyebb értelmében. Pedig a bennünk rejlő lehetőségek megvalósítása életünk legizgalmasabb kalandja.
Kapcsolódó idézetek
-
Az még belefér egy kapcsolatba, hogy valamit nem teszünk meg, amit a másik szeretne, de azért meg kell érteni, hogy nehéz úgy leélni az életet, hogy nincs bennünk kalandvágy. És azt is nehezen tudom elképzelni, hogy valaki egyáltalán nem kíváncsi a másik kalandvágyára és nem szeretne ezekben a kalandokban részt venni.
-
Életünk legintenzívebb érzése valószínûleg a szerelem. A szerelem megélesíti érzékeinket, és gyakran nem is sejtett lehetőségeket tár fel. A szerelmes ember számára nincs lehetetlen, mintha szárnyakat kapott volna. Találkozunk valakivel, beleszeretünk első látásra, felfedezzük, hogy egymásnak vagyunk teremtve, és szívünk végre visszhangra talál. A szerelmesek idővel saját nyelvet alakítanak ki, félszavakból, mozdulatokból is megértik egymást, bizonyítva összetartozásukat, és hogy egyformán látják a világot.
-
Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk, amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.
-
Nehéz lehet, ha az élet olyan küldetést ró ránk, melynek beteljesítéséhez nem adja meg a megfelelő képességeket. Vagy épp megadja, csak az élet alakulása folytán, azokat sohasem bontakoztathatjuk ki.
-
A szeretetre minden lehetőséget ki kell használni, mert nem tudhatjuk, meddig tehetjük meg.
Kartali Zsuzsanna
-
A szeretetben hatalmas lehetőség rejlik, hogy akár a legfájdalmasabb sebeket is begyógyítsa, amelyeket az élet néha ránk mér. A szeretet a tágabb világhoz való kapcsolódásunk érzését is erősíti.
-
Nincs, ami többet érne, mint az életünk, és amit belőle csinálni tudunk és merünk, létünknek ez a nagy értelme és kalandja, és minden egyéb szédült és szédítő halandzsa.
Vas István
-
A szeretet legcsodálatosabb cselekedetei nem lehetségesek anélkül, hogy kiüresednénk. A szeretetnek kell megkönnyítenie számunkra, hogy mindent, ami drága nekünk, odaadjunk másokért.
Joseph Kentenich
-
Talán nem kaphatunk meg mindent az életben. Nagy szerelmet, szenvedélyt, álmokat. Talán végül jobban járunk egy kis szerelemmel, álmok nélkül.
-
Ami engem illet, ezt a szenvedélyt magam is az élet legkívánatosabb dolgának tartom; és ahhoz, hogy boldogan éljünk, szeretnünk kell; s azt is hiszem: minden élvezet sápadt, ha egy kis szerelem nem keveredik belé.
Moliére