Ugrás a tartalomra
Egyszervolt csókok jó íze
keseredik némuló számon
Volt ugye volt kettőnk hite
hát miért miért hogy nem találom
Kapcsolódó idézetek
-
Keresem, hol a baj,
Pedig egyszerû,
Valami elmúlt, eltûnt,
S ettől lett keserû.
Edda
-
Régen nem hittem volna, hogy elmúlhat ez a szerelem,
De mégis megtörtént, sajnos, most az érzéseim keresem,
Miket érted éreztem egykor, neked adtam az életem,
És hittem, ha majd nem leszel, többé én sem létezem.
-
Emlékszel még ugye a kamasz éveinkre,
Ahogy együtt volt az a néhány jó barát?
De nosztalgikus a nóta,
Mert szétszéledt azóta
Az a szépreményû jó kis társaság.
Ákos
-
Megcsókoltalak, olyan erősen, hogy kiserkedt ajkadon a vér, és sós íze összekeveredett a csók édes ízével a számban, és azután még sokáig, évek múltán is éreztem, és érzem még ma is, mikor az édes íz már rég elmúlt, és mást már nem érzek belőled.
Oravecz Imre
-
Édes lelkem, úgy szomjazom csókjára,
Adjon nekem csak egyet is próbára;
Higgye meg, hogy jóltevőleg hat reám,
Lássa csak, mint esenkedik érte szám!
Petőfi István
-
Mire lesz ez jó? Minek ezt folytatni? Annyira nagyon különbözünk egymástól, minek a nem létező közös pontokat keresgélni, ha egyszer nincsenek? De vannak, tette hozzá igazságosan. Volt már egy-két pillanat, amikor összecsengett a lelkünk.
Ara Rauch
-
Kérdés, szerelem volt-e ez tényleg. Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni (...) a gyászt, tûrni a fájdalmat csöndben és titokban. Elmúlik. (...) El szokott múlni.
-
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Ady Endre
-
Nem voltak kérdések, nem volt holnap. Csak mi ketten léteztünk. Hálás voltam a sorsnak, hogy rád találtam. Olyan ösztönösen, olyan tisztán szerettelek. Aztán mégis el kellett, hogy veszítselek. Iszonyatosan fáj a hiányod. Bármi, amit nélküled teszek, csak pótcselekvés, hogy elteljen az idő. Már soha többé nem fogok tudni úgy mosolyogni, mint ahogy rád.
-
- Akit egyszer szerettél, az nem múlik el. Lehet belőle gyûlölet, vagy barátság, vagy bármi. De nem múlik el. Ha bajban lenne, a világ végére is utána mennék. Kérdés nélkül. Elég lenne egy ölelés.
- Akkor miért nem vagytok együtt?
- Mert ha együtt vagyunk, előbb-utóbb boldogtalanná tesszük egymást.