El lehet süllyedni ebben a szempárban. Olyan, mint a sûrû sár az erdő szívében: feneketlen és mozdulatlan, könnyû beleragadni örökre, amíg éhen nem vész az ember.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem sokra emlékszem, de a szemére igen. Zöld volt, olyan sötét, mint egy folyó fenekén a moha. Gyakran gondoltam arra, hogy elveszhetsz egy ilyen tekintetben. Úgy elveszhetsz benne, hogy sosem találsz vissza magadhoz.
2. Az élet olyan, mint egy sûrû erdő, amelyben vakon tapogatódzunk.
3. Éles a szeme a vadnak, ragadozónak, szabadnak. Mint a kék tél s a gyötrelem, világos és könyörtelen. József Attila
4. Aki vár, didereg, mint a sár, szemében homály, és fél, és remél.
5. Szédítő szemei voltak, akár a tenger hullámai, az ember minden vágya, hogy belevesse magát, aztán vagy a habok hátára kél, és elúszik a végtelenbe, vagy a mélybe ragadja az örvény, és vége! Laurell Kaye Hamilton
6. Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hûvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyû szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei. Natalia Ginzburg
7. Üres a szó, mondhat bármit, A szemedbe néz, s a lelked is fázik.
8. De ha lemegy a nap, már nem nagyon ismersz rám. Becsukott szemmel zuhanok a fény után. S míg a pohárban el nem olvad a jég, addig egy kicsit megint olyan leszek, mint rég. Ismerős Arcok
9. Megbabonázva nézem a szempárt, a mélybarna, majdnem fekete szemeket, és érzek valamit, amit általában csak egyetlenegyszer érez az ember az életben, már akinek egyáltalán megadatik... érzem, hogy elkap, magával sodor egy erő, amelynek nem is próbálok ellenállni, mert a csontjaimban, a sejtjeimben tudom, hogy minden ellenállás hiábavaló, elkap, magával sodor és a világmindenség legtetejére repít, ahonnan ellátok a legtávolabbi égitestekig és még azokon túl, ahonnan belelátok a föld gyomrába, ahonnan lelátok az óceán fenekéig... Sok ezer év örömét és fájdalmát látom azokban a szemekben, napkeltét és napnyugtát, holdat és csillagokat, mediterrán narancs- és olajfaligeteket, sivatagot és esőerdőt, szikrázó-tajtékzó hullámokat látok. Szeretnék elmerülni azokban a hullámokban, és örökre köztük maradni.
10. Én úgy nézek rád, úgy nézlek előre, mint akit már réges-rég elvesztettem, a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam megkoszosodva, reményvesztetten. Nem nyúlok utánad, épp csak nézek, lefolyóban eltûnő víz után, mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza, mint ki szeretett élni, de halni sem utál. Kiss Judit Ágnes