Ugrás a tartalomra
Elég sokaknak az az élettapasztalata, hogy paradoxonokban mûködik, tehát azt hisszük, hogy nem bírunk ki egy bizonyos helyzetet, és mégis kibírjuk valahogy, de aki kibírta, az már nem ugyanaz az ember.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember cselekszik a motivációi alapján, nem pedig megválasztja őket. Maga a döntési eljárás nem lehet döntés tárgya. Aki így tesz, olyan, mintha saját hajánál fogva próbálná felemelni magát. És mint tudjuk, aki ezt elhiszi, könnyen paradoxonokba ütközik.
Ron Aharoni
-
A paradoxon egy szempontból mindenképpen hasznos: arra késztet, hogy rendet teremtsünk a gondolataink között. Valahányszor váratlan ellentmondás lép fel, kikezdhetetlennek tûnő alapfeltevésekből képtelen következtetések adódnak, úgy érezzük, újra rendbe kell tennünk a világot. Cseppet sem hízelgő tükröt tart gondolkodásunk elé és ráébreszt, nem értünk valami egészen alapvető dolgot. Nincs más hátra, meg kell vizsgálnunk a hibához vezető rejtett alapfeltevéseket.
Ron Aharoni
-
A paradoxon az ellentmondás ellentéte. Az ellentmondás mindig zsákutca, de a paradoxon nem az, ugyanis valahányszor elismerjük az egyik oldal igazát, azon kapjuk magunkat, hogy a másik oldalnak is igazat kell adnunk.
Stewart Brand
-
Az élet csupa ellentmondás, paradoxon. Egyensúlyozó mutatvány az időnkért, energiánkért és figyelmünkért vetélkedő feszültségek között, amelyek elszántan igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy egyet válasszunk közülük az összes többivel szemben.
Patricia Spadaro
-
Ha valaki más védelmezésének szenteljük magunkat, az gyakran vezet paradoxonhoz, mert közben hajlamosak vagyunk magunkat veszélybe sodorni, amivel megbántjuk azokat, akiket oly nagyon igyekszünk megvédeni a fájdalomtól. (...) Idővel azonban kénytelenek vagyunk megtanulni, hogy a szeretteink döntését nem tudjuk irányítani.
-
Sokkal többet vagy képes elviselni, mint gondolnád. Attól, hogy nem akarsz megbirkózni valamivel, vagy nehéz megbirkózni valamivel, még nem azt jelenti, hogy nem tudsz hatékonyan cselekedni. Már így is nagyon sok mindennel megbirkóztál az életed során. Egyszerûen csak elintézed, elviseled és átérsz az alagút túloldalára.
-
Az élet nagy dolgai mind paradoxonok. A házasság is az: nem tudok vele élni, és nem tudok élni nélküle. Mindkét kijelentés igaz, és a kettő közötti dinamikától marad, többek között, érdekes a házasság.
Stewart Brand
-
El kell fogadni, hogy változik az ember élete, bizonyos dolgok véget érnek, aztán újrakezdődnek vagy nem kezdődnek, más dolgok lépnek a helyébe.
-
Az egyénnek számtalan lehetősége van, de igazán csak egyet tud szolgálni vagy diadalra juttatni. Sajnos, többnyire csak azután ismerjük föl lehetőségünket, miután elmulasztottuk vagy elvesztettük őket. Föloldhatatlan ellentmondás, de uralkodni csak azon uralkodhatnánk, amit már értünk - vagyis a múltunkon. Aki teljesebb életre vágyik, legtöbbször e miatt az ellentmondás miatt él át katasztrófákat, vagy bukik bele drámáiba.
Csoóri Sándor
-
Mindenkinek vannak problémái. Lehetetlen problémák. Aztán találkozunk valakivel, akinek nagyobb problémái vannak, mint nekünk, vagy legalábbis, nem tudják jól kezelni a problémáikat. Néha a gyengeségük ad erőt. Egyszerû trükk: ha segítesz valakin, magadon segítesz.