Ugrás a tartalomra
Élet és halál kérdése, hogy az ember húsz és harminc közt mit olvas. Ezt nekem is megmondták, mikor húszéves lettem, de én sem hittem el.
Kapcsolódó idézetek
-
- Próbálom eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Ami nem kellemes harmincévesen.
- Nem számít, hány éves vagy, amikor rájössz. Az a fontos, hogy előbb gyere rá, mint hogy valaki megmondja, mi legyél, és aztán tévedjen.
John Scalzi
-
Ahány jó könyvet olvastam, annyi életet élhettem a sajátomon kívül. Ilyen alapon az olvasás sokéletûvé teszi az embert, ami szinte már halhatatlanság.
Vámos Miklós
-
Sosem érzékeltem igazán a felnőttségemet, aztán hirtelen hatvanöt lettem, de az öregkort se érzékelem. Ez generációs dolog vagy korszakfüggő, ez a bizonytalanság.
Esterházy Péter
-
Húszévesen úgy gondoltam, már mindent tudok a világról, és nem érhetnek nagy meglepetések. Azt gondolom, hogy ez minden fiatal emberben így van, s csak később ébrednek rá, hogy a dolgok sosem feketék és fehérek.
-
Mire a 22. életévem befejeződött, új ember voltam - ateista. (...) Akkor roppant mohósággal estem neki ateista könyveknek. Ma pedig úgy érzem, mintha ez a reneszánsz ki tudja milyen régen lett volna, ha "istentelen" iratok kerülnek szemem ügyébe, fitymálva félredobom. "Hát érdemes ilyen kérdésben bizonykodni - hiszen tudjuk, ezt már mindnyájan tudjuk ezt már századok óta; gyerekség az egész!" Mintha bizony én is századok óta volnék ateista s nem 4 esztendő óta.
Bartók Béla
-
Egész idő alatt tudtam, ki mindenki nélkül nem tudnék élni, de harmincéves koromig nem jöttem rá, hogy elsősorban önmagam nélkül nincs tovább élet. Érdekes volt belátni, hogy valóban nehéz lenne élni számos dolog és ember nélkül, de az új felfedezésen ez mit sem változtatott. Lehetetlen lenne önmagam nélkül élni.
Jorge Bucay
-
Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk.
Agatha Christie
-
Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott.
Vámos Miklós
-
Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.
Csernus Imre
-
Olvasni igenis fontos, sőt néha akár életmentő is lehet! Persze nem mindegy, milyen olvasmány kerül a kezünkbe, és az sem, képesek vagyunk-e olvasni a sorok között.
Karafiáth Orsolya