Életünk futóhomokba írt átmeneti alakzatok összessége, amelyeket egy széllökés teremtett, és a következő majd megsemmisíti. A hiábavalóság képződményei, melyeket a szél még azelőtt elfúj, hogy igazán kialakulhattak volna.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindent nyomtalanul elfúj a szél, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. (...) Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. Paulo Coelho
2. Életünk, reményeink, fogadkozásaink a bizonytalanság légüres terében történnek, omló talajon és legtöbbször elsodorja őket a körülöttünk és bennünk tomboló vihar.
3. Az élet maga nem egyéb, mint állandó vihar, amely folyamatosan elmos mindent, ami addig volt, pusztaságot hagyva maga után.
4. Az időnk mint vágtató vadlovak suhannak át az élet végtelen sztyeppéin. Csupán egy fûszál vagy benne egymagad, de együtt - mert összetartozunk - megéljük és túléljük a végtelen dombokat. Kowalsky meg a Vega
5. Szárnyalunk, majd lezuhanunk. Akár a zuhanás miatt is szárnyalhatunk. A vereség formál bennünket. A tanulság mindenképpen fájdalmas, túl későn érkezik, és csak az elesettekhez.
6. A természeti jelenségekkel ellentétben - amelyeknek ciklikus váltakozásaiban a halál és az újjászületés követi egymást - egyéni életünk egy megszakadó egyenes vonalhoz hasonlítható: volt kezdete, majd néhány útszakaszt követően többé-kevésbé hirtelen vége szakad, és örökre a semmibe vész. Az idő múlik, és vele együtt az élet is kérlelhetetlenül kicsúszik a kezünk közül. Guido Tonelli
7. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
8. A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember. Jón Kalman Stefánsson
9. Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik. Balla D. Károly
10. Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad. Michel Houellebecq