Ugrás a tartalomra
Életünk rétegei oly szorosan rakódnak egymásra, hogy a későbbiben mindig a korábbira bukkanunk, nem olyanra, mint ami már elmúlt és elintéződött, hanem mint ami még létezik és élő és eleven.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább, előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.
Walt Disney
-
Idővel az ember változik, és minden évvel egy újabb réteg rakódik ránk, minden nappal egy kicsit többek vagyunk, mint azelőtt.
Cecelia Ahern
-
S hiába is tiltakozunk ellene, életünknek a múlt az egyetlen pozitív tartalma: azt tudjuk, amit a múltban megtanultunk, olyan erősek vagyunk, amennyire a múltban megerősödtünk, és egyáltalában annyira vagyunk itt a jelenben, amennyire vissza nem maradtunk a múltban. Gondolataink, érzéseink, életünk igazságai nem hunynak ki bennünk. Élményeink mindenüvé követnek minket, és nem hagynak nyugton soha. Akármerre fordulunk, mindig szembetalálkozunk velük.
Kassák Lajos
-
Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély.
Jeanette Winterson
-
Mindennek, ami az életünk része, minden embernek, minden kapcsolatnak, mindennek oka van. És ha nagyon figyelsz, akkor kristálytisztán tudod, hogy mi a következő lépés. Olyan, mint egy kirakós, és minden a helyén van. Ahogy idősödünk, mindig előrébb lépünk, és végül azzá válunk, amivé válnunk kell.
Beyoncé Knowles
-
Amikor az ember fiatal, hajlamos nagy jelentőséget tulajdonítani a bosszúnak s a dolgok jóvátételének, mintha egy cselekedettel semmissé lehetne tenni egy másikat. Az élet azonban nem így mûködik. Egy tett soha nem törölheti ki egy korábbinak a nyomait s következményeit. Annyit tehetünk, hogy előrefelé tekintve járjuk tovább utunkat, s a múlt becses emlékéveivel tesszük szebbé a reánk váró jövőt.
Joan Aiken
-
Az idő halad, s tán észre sem vesszük, de ha állandóan a múltba révedünk, az életünk megtorpan. Egyedül a ma és a holnap számít. Mindaz, ami még előttünk áll.
Stéphane Garnier
-
Ha élünk, folyton-folyvást előre kell néznünk.
-
Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.
-
Az élet mindig megy tovább, mindegy, mivel állunk szemben. Sosem áll meg a kedvünkért, ezért nekünk sem szabad leragadnunk a múltban.
Kollár Betti