Ugrás a tartalomra
Életünknek vörös betûs napjai azok, amelyeken olyan emberekkel találkozunk, akik lelkesíteni tudnak, mint valamely hatásos költemény, olyanokkal, akiknek kézszorításából őszinte rokonszenv érzik, akinek édes és gazdag kedélye a mi sóvárgó és türelmetlen lelkünkbe isteni megnyugvást lehel. A sok baj, izgalom, fáradság, amiben majdnem elmerültünk, eltûnik, mint valamely kellemetlen álom és fölébredve új szemmel nézzük, új füllel hallgatjuk Isten valódi világának szépségét és összhangját. Azok a komor és lehetetlennek látszó dolgok, amelyekkel minden nap találkozunk, egy pillanat alatt derült reménységgé változnak át.
Kapcsolódó idézetek
-
Álmodunk a reményről, változásról, tûzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.
-
Semmi sem serkent bennünket hatásosabban az életre, mint az a képesség, hogy talán unalmasnak érzett rutinmunkánkban is felismerjük az élet igazi költészetét, a közhely költészetét, az egyszerû ember, a nyílt, a munkától elnyûtt asszony költészetét, az ő szerelmükkel, örömükkel, szomorúságukkal és panaszaikkal.
William Osler
-
Vannak napok, amikor azzal a gondolattal ébredünk, hogy jó élni. Ha mindenki állandóan ilyen jókedvû lenne, az élet értelmének kérdése soha nem merülne fel bennünk vagy beszélgetéseinkben.
-
A szeretet néha hirtelen lep meg minket, megvilágítja elménk sötét sarkait, és ragyogással tölti be őket. Megragadja lelkünket a szépség és az öröm, ráadásul mindez felkészületlenül ér minket.
-
A csodák néha közelebb vannak, mint gondolnánk. Az élet olykor felhagy a kegyetlenkedéssel, és új boldogsággal ajándékoz meg minket.
Guillaume Musso
-
Az élet annyit, de annyit tartogat a számunkra, ha van szemünk, hogy meglássuk, szívünk, hogy szeressük, és kezünk, hogy érte nyúljunk; annyi örömünket lelhetjük férfiban és nőben, mûvészetben és irodalomban, és még sok minden másban, amiért hálásak lehetünk.
Lucy Maud Montgomery
-
Majd lesz talán, igazán, még egy fényes könnyû élet.
Úgy lesz bizony, fogadom, ahogy annyiszor reméltem.
Lesz őszre tél, szenvedély, és a rosszat elfelejtjük,
és tavasz, nyár megtalál, minden reggel újra kezdjük.
Dés László
-
Szent, tiszta kedélyállapot,
melyben érzésünk ringat és sodor -
földi alkatunk lélegzése is
szinte szûnik, testünk elalszik és
magunk élő lélekké változunk,
míg szemünk, melyet összhang ereje
nyugtat s mélységes, hatalmas öröm,
a dolgok leglelkébe lát.
William Wordsworth
-
Az egyetlen igazi boldogságot akkor találjuk meg, ha szüntelenül befelé növekszünk, és igazabbá, nagylelkûbbé, egyszerûbbé, emberibbé, kedvesebbé, tevékenyebbé válunk. Mindezt úgy tehetjük meg, hogy a mindennapi feladatainkat olyan jól végezzük, amennyire csak tőlünk telik.
James Freeman Clarke
-
Nem csak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
Márai Sándor