Elhagytam a férjem. Mikor végre meghoztam ezt a döntést, azt hittem, túl vagyok a nehezén. Ez is csak azt mutatja, milyen keveset tudtam a válásról.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott. Paulo Coelho
2. Nem magától értetődő, hogy el kell hagynunk életünk párját - még akkor sem, ha már régóta gondok vannak közöttünk. Mindenekelőtt az a gondolat rettenti el ettől a lépéstől a legtöbb embert, hogy utána egyedül marad. Gyakran a harmadikkal való kapcsolat adja meg azt a szükséges lökést ahhoz, hogy elszánja magát erre a lépésre. Sokan a legnehezebb, de a legjobb döntésnek tartják életükben - az elválási szakaszban jelentkező minden probléma és nehézség ellenére. Alfons Vansteenwegen
3. A fogadalmam, hogy szeretni fogom a férjemet, elszáll, mintha soha nem lett volna. Lehet, hogy nem is volt. Nap mint nap újra álmodozáson kapom magam arról, hogy elköltözöm, egyedül élek. Elönt a szégyen, ahányszor erre gondolok, de lassan kezdem elfogadni, hogy ez az, amire vágyom. Péterfy-Novák Éva
4. A válás sok esetben olyan, mint az öngyilkosság. A halni készülő sem meghalni akar, csak nem bírja tovább elviselni a szenvedést. Az elváló párok sem feltétlenül válni akarnak, csak nem tudnak úrrá lenni a fájdalmukon.
5. A férjem elviselhetetlen. És mégis elviselem, mert az egyébként elviselhetetlen férjem nélkül elviselhetetlen volna az élet. (...) Nem attól félek, hogy nem élném túl. Csak attól, hogy mást nem szeretnék úgy, ahogy őt. Bolgár György
6. Korábban egyszer már végleg feladtam. Ezután ébredtem rá, hogy a világhoz nemcsak vastag kötelekkel, hanem számtalan apró, sok esetben lényegtelennek tûnő szállal is kötődünk.
7. Régen azt gondoltam, döntéseket hozni nagyon nehéz feladat, félelmetes a vele járó felelősség. Most viszont nem érzek mást, csak fáradtságot. Nem félek, csak nagyon fáradt vagyok.
8. Sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz velünk, ha elválunk.
9. És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerûen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni - mert megszüntetni nem szüntetheted meg -, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen. Oravecz Imre
10. Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre, vagy arra - hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna, és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerûen lehetetlenség. Stephenie Meyer