Ugrás a tartalomra
Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyû, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szûk börtönben élsz.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély.
Vavyan Fable
-
Látsz egy ajtót és be akarsz lépni rajta, hogy magad mögött hagyd. Megteszed, de visszavisz ahhoz a perchez, és megint meglátod az ajtót, és tudod, hogy úgysem fog sikerülni, de bízol benne. Így hát megint belépsz rajta, és minden alkalommal visszatérsz ahhoz a szörnyû perchez. És folyton újraéled, így inkább nem nyitod ki többet az ajtót. És tétlenül vársz. De biztosíthatlak: az egyik ajtó kivezet, barátom.
-
Fogy az idő, bezár egy ajtó -,
titok a vér, a könny, a jajszó...
Ölel a bûn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már.
Zséda
-
Sokszor magunkba záródunk, és akkor szabadon garázdálkodhat bennünk a szorongás. Ez olyan, mint egy börtön. Nem tudunk kilépni magunkból. De ha bele tudod képzelni magad annak a helyébe, akit szeretsz, akkor kiszabadulsz, feltárul előtted a világ.
-
Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
-
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
-
Az érzelmeket ki kell adnunk magunkból. Akkor szenvedünk, ha nem tudjuk szabadon engedni őket. Olyankor csak gyûlnek a bensőnkben, míg teljesen megkeményednek, meghalnak bennünk. Borzasztó, ha ez történik.
Murakami Haruki
-
Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fûznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája.
Tormay Cécile
-
S ha mozdul valaki, és elindul felém? Kérges szívvel, bánatos testtartással ajtót nyitok a rém vaskos falon. Félreállok. Hogy jöjjön, engedem. Hagyom. Feladom falaim. Feladom énem. Közben szenvedek, mert ismerem a távozás kesernyés ízét. A meg nem értés fertelmes bû zét. A felejtés kínpadját.
Pálnagy László
-
A börtön maga a pokol, és amikor kijössz, látod, hogy az élet megy tovább. Nem találod a helyed a családod körében, és idegennek érzed magad. Mindenki, akit szerettél, hirtelen ismeretlenné válik.