Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fûznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem tudom nektek elmondani, milyen érzés egy olyasvalaki mellett feküdni a kórházban, aki képtelen aludni a fájdalomtól. Nem tudom leírni, pedig birtokában vagyok a szavaknak. Testközelből látni a valóságos szenvedést, premier plánból figyelni az élet valódi arcát... rettenetes. Tudni azt, hogy velem is megtörténhetne mindez, hogy kínok között fekszem, és úgy halok meg, hogy rimánkodom a megváltásért, egészen más perspektívába helyezi mindazt, amit eddig a létezésről gondoltam. Szentesi Éva
2. Ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság. A test rabjának lenni. Hamvas Béla
3. Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom a szél kabátujjába felkapom árnyékomat hogy a világban ha nem is lehet rend legyen ahogy leoltom a lámpát mintha a szívem sötétülne el nagy a jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.
4. Nem lehet elviselni az emberi szenvedés tudatát másként, mint abban a reményben, hogy végül eljön valamiféle igazságszolgáltatás. Hogy egyszer mindenki megkapja azt, ami jár.
5. Talán csak azért vagyok képtelen megnyugodni, mert annyi szörnyûség történt velünk. Mert egyszerûen nem merem elhinni, hogy mindaz, amit itt látok, tényleg az enyém. Egy pillanatra sem tudok felengedni, mert úgy érzem, bármikor elvehetik tőlem. Szurovecz Kitti
6. Számtalanféle rabságot erőltetünk magunkra: a kapcsolatok, a hiedelmek, a vallás - ez mind-mind börtön. Meghittséget érzel, mert odabent nem fúj viharos szél. Védettnek érzed magad, bár a védelem hamis, mert eljön a halál, és magával ránt a túlvilágra. Osho
7. A szomorúság vastag kérge vesz körül, szenvedek, és nem tudom elegánsan titkolni a szenvedésemet, inkább túljátszom, nem ripacskodásból, hanem velem született, eredendő hûségből. Borzasztóan félek, hogy begyógyul a sebem, hogy kialszik bennem az érzés, amely kínoz és éltet, ragaszkodom hozzá és nem engedem behegedni a sebet, vájkálok benne, hogy friss maradjon. Hevesi András
8. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor
9. Vagy egyedül vagyok, és összesûrûsödik körülöttem a bizonytalanság és a félelem, és a feszültség nem oldódik bennem, vagy barátok közt vagyok, felpörgetem magam, "társasági" módra viselkedem, és amikor hazajövök, még feszültebb vagyok, mint mikor elmentem. Ezt persze nem lehet szenvedésnek nevezni. A kín nem kézzelfogható. Ingmar Bergman
10. Haldokolni olyan, mint félhomályban, szürke csöndben, ágyban fekve végignézni, hogy egy betörő módszeresen kirabol. Az ágyat is kilopja alólam. Mit tehetnék mást, követem a rablót, abban bízva, hogy ő is tart valahova. Talán összeköltözhetünk. Nagy Bandó András