Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Eljön majd az a nap, amikor kevés lesz a vonzalom. Amikor nem lesz elég az, hogy van szikra. Nem fog érdekelni. Nem fogsz hinni neki, mert jól tudod, hogy szikrák lehetnek, de amilyen hirtelen jönnek, olyan hirtelen el is tûnhetnek. Megtanulsz mélyen a dolgok mögé nézni, józanul ítélkezni és nem hinni a varázslatnak. Lesz varázslat, de másképp. Az igazi varázslat a mélységből jön, nem a pillanatból - vagy ha mégis, az csak ideiglenes. Nem tart örökké.

Oravecz Nóra
🕊️ Búcsú az élettől 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem mindig akkor kapjuk meg a kincset, ha kitartunk valami mellett. Néha akkor történik meg a varázslat, ha elengedjük, amit kell.
  2. Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett. Mert a szikra, a lángoló szenvedély elmúlik, és ha két ember csak a külsőségek alapján talált egymásra, akkor az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Amint alábbhagy a mindent felemésztő vágy, nem marad belőlük semmi, csak két kiégett idegen, akikben semmi közös nincs. Egymásra unnak, és új társat keresnek. Ezzel ellentétben, ha két ember lelke kapcsolódik, azt nincs olyan erő, amely szét tudná választani.
  3. Mindennek, ami jött, egyszer el is kell múlnia. Mindennek, ami felemelkedik, egyszer le is kell zuhannia. Minden hullámnak, akármilyen magasra tornyosuljon is, egyszer el kell simulnia, és eljön az idő is, mikor el kell tûnnie. Osho
  4. A szerelem nem lesz majd valamikor, nem napról napra érik. Nem. A szerelem nem lesz, hanem van. Egy napon, amikor nem is számítasz rá, amikor minden ugyanúgy indul, mint máskor, vagy éppen egy nagyon rossz, fárasztó nap után megérkezik, és tornádóként felkap. Nem tudsz ellenkezni, nem tudsz ellenállni. Õ az erősebb. Csak egyet tehetsz: engeded. Hagyod, hogy vigyen, repítsen, hogy szállj vele. És bízol benne. Nem véletlenül jött, nem véletlenül most. Mert ez nem csak vihar. Ebben a viharban van valami. Valaki. Valaki, akit vártál. Csitáry-Hock Tamás
  5. Ne gondold, hogy a szeretet örök. Nagyon törékeny, olyan törékeny, mint egy rózsa. Reggel még pompában áll - estére eltûnik. Bármilyen apróság elpusztíthatja. Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb. Oltalmazni kell. Egy szikla megmarad, de a virág eltûnik. Ha egy sziklát dobsz a virágra, a sziklának nem esik bántódása, de a virág elpusztul. A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny. Osho
  6. Nézed a szanaszét szóródott köveket: nem tarthattak ki sokáig. Elég volt egy szellő, amely visszaküldte a köveket elemi különbözőségükbe. Hallgatod a leomlás utolsó visszhangjait. Hallod, amit mondanak: valaki távozott belőled, aki soha nem is lépett be oda. Lassan-lassan kihûlt e romok szenvedélye, utolsó képességüket is elveszítik, hogy sajnálatot ébresszenek. Eltávolodsz, mert érzed a veszteségeid elhanyagolható nagyságát felmérő fény kifejezhetetlenségét.
  7. Igazad van, nem tanítottalak meg semmire. Nem tudtalak megtanítani semmire. Amit tudnod kellett, már mind ott volt, csak a szó hiányzott hozzá. Egyeseknek az kell, hogy Kálí vagy Síva megsemmisítse a világot, hogy az illúzión átlátva megpillantsák magukban az istenit. Másokat Krisna ûzi olyan helyre, ahol felfogják a bennük lakozó örökkévalót. Megint mások csak úgy veszik észre az Isteni Szikrát magukban, ha rájönnek, hogy a szikra minden dologban megvan, és így meglelik a rokonságot. Ám csak mert az Isteni Szikra mindenben megvan, attól még nem mindenki fedezi fel. Christopher Moore
  8. Gyereként könnyû hinni a varázslatban, de felnőve rájövünk, hogy az igazi varázslat azoktól jön, akiket szeretünk. Azok a legemlékezetesebb pillanatok, amiket a családdal élünk át, lehet, nem a legszebbek, nem a terv szerint alakulnak, de igazán a legkínosabb pillanatok vezetnek a legnagyobb diadalokhoz. Persze épp akkor még nem úgy érezzük, de amikor leülünk és visszagondolunk rájuk, rögtön fülig ér a szánk, mert azoktól a hibáktól lesznek az emlékek a legtökéletesebbek.
  9. Valójában az örömömet nem "megosztom", hanem bevonom a másikat is, mert egyedül egy magányos szikra is hamar kialszik, ha nem tudja a környezetét lángba borítani. Müller Péter
  10. Egy barátságban arra vágyunk, hogy lássanak minket - arra az érzésre, hogy "ő jobban megért engem, mint én magamat". Amikor ezt az érzést már nem érezzük a régi barátok mellett, a varázslat eltûnik.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat