Ugrás a tartalomra
Előfordulhat, hogy nacionalisták egyúttal kreatív és értelmes emberek legyenek, például költők, írók, tudósok, politikusok, de bárkik legyenek is, ha szemtől szemben találkozol velük, sosem lehetnek túl érdekesek, hiszen hiába gondolod, hogy éppen velük beszélgetsz, valójában a falnak beszélsz. Csak azt az eszmét szólítod meg, ami a tudatukban rögzült.
Kapcsolódó idézetek
-
Néhány nacionalista abban bízik, hogy a világ sok zárt, de barátságos erődítményből áll. Minden nemzeti erődítmény megőrzi majd a saját érdekeit és identitását, de az erődök ennek ellenére képesek lesznek békésen kereskedni és együttmûködni. Nem lesz bevándorlás, multikulturalizmus, globális elit - ahogy globális háború sem. A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy a védett erődök ritkán barátságosak. A múltban minden próbálkozás, amely felosztotta volna a világot jól elválasztott nemzetekre, háborúba és népirtásba torkollt.
Yuval Noah Harari
-
Nagyon könnyû nemzetinek lenni. Nagyon könnyû globalistának lenni. A nehéz feladat az, hogy összeboronáljuk az ellentétes szempontokat.
-
Ugye, ismersz olyan embereket, akik mindig találnak nemes és jó okot, amellyel a hitványságaikat álcázzák? Akik mindig "őszintén beszélnek", amikor rosszak akarnak lenni, akik "kötelességüknek tartják, hogy közöljék ezt vagy azt", s még önmagukkal szemben is olyan képmutatók, hogy mindvégig abban a szent meggyőződésben élnek, hogy minden aljas és undorító lépésüket az önzetlenség diktálta! Próbáld meg elhinni, hogy az ilyen emberek ellentétei is léteznek. Akik olyan cinikusak, annyira nem bíznak sem önmagukban, sem az életben, hogy csak a saját rossz indítékaikban hisznek.
Agatha Christie
-
Az őrültekhez szólok. A különcökhöz. A lázadókhoz. A bajkeverőkhöz. Akik nem követték a többieket. Akik másképpen látták a dolgokat. Nem szerették a szabályokat és nem törődtek bele a változatlanságba. Idézheted őket, vitatkozhatsz velük, dicsőítheted vagy gyalázhatod őket, de egy dolog nem fog sikerülni, mellőzni őket, mert ők az új utunk, ők viszik előre az emberiséget. Egyesek őrülteknek látják őket, mi viszont zseninek, mert akik olyan őrültek, hogy azt hiszik, megválthatják a világot, meg is teszik.
-
Alapvetően kétfajta nacionalizmus létezik: egy belső és egy külső. A belső nacionalizmus azt jelenti, hogy valamilyen okból azt képzelem, jobb vagyok másoknál, az általam beszélt nyelv magasabb rendû a többi nyelvnél, az általam belakott kultúra értékesebb a többi kultúránál, és még a véleményemnek is nagyobb a súlya másokéhoz képest, mert történetesen ebben az országban születtem. Miért? Azért, mert csak. De még akkor is, ha netán jobbnak tartom magam másoknál, az még nem jelenti, hogy rá kellene kényszerítenem a véleményemet a környezetemre. Tisztában lehetek vele, hogy a nyelvem, kultúrám, véleményem szubjektív szempontból jobb, ugyanakkor azt is tudom, hogy a különböző hátterû és kultúrájú embereknek megvan a joguk hozzá, hogy másképpen gondolkozzanak, sőt ahhoz is, hogy hozzám hasonlóan ők is ápolják a saját belső nacionalizmusukat, ami ellen ugyanúgy semmilyen kifogást nem emelhetek, ahogyan ők sem kifogásolhatják az enyémet. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki undorodik az alkoholtól, de nincs kifogása az ellen, ha mások néha legurítanak egy pohárkával. A külső nacionalizmus ezzel szemben azt a meggyőződést jelenti, amikor úgy vélem, hogy a nyelvem, a kultúrám és a véleményem objektíve is értékesebb és felsőbbrendû a többihez képest, és amikor magától értetődőnek tekintem, hogy mindazokat, akik ezzel esetleg nem értenek egyet, meg kell győzni az igazamról - akár erőszak alkalmazásával is.
Szergej Geraszimov
-
Nem viszonyulok ellenségesen az emberiséghez mint olyanhoz. Valójában kifejezetten melegszívûén viszonyulok az emberekhez. Csupán az egyes emberekkel vannak problémáim. Némi szkepticizmussal szemlélem az emberek mozgatórugóit és a jellemüket, és ez a kritikus megközelítés gyakorta harsány ítélkezésbe torkollhat. Különösen kemény vagyok azokkal az emberekkel szemben, akik nem értenek egyet velem számomra fontos morális vagy politikai kérdésekben. Ha egyszer az ideológiai határmezsgyém túloldalára kerülnek, attól kezdve nemigen tudnak nagyvonalú vagy rokonszenvező gondolatokat ébreszteni bennem.
Robert Wright
-
A tudomány emberei sokszor szeretnek azzal érvelni, hogy a nacionalizmus "hamis konstrukció", mivel "képzelt közösségeken" alapul - az emberek nemzeti identitásukhoz kapcsolódó érzelmeiben azonban semmi hamis nincs, a "képzelt" pedig nem jelenti azt, hogy valami nem létezik.
Tim Marshall
-
Minden nacionalizmus zsákutca. Próbáljuk csak meg a jövőbe vetíteni őket, és meglátjuk, hol a határuk. Onnantól aztán nincs kiút. A nacionalizmus mindig a nemzetalkotó elvvel ellentétes mozgás. Kirekesztő jellegû, míg a nemzetalkotó elv befogadó. A konszolidáció korszakaiban mindazonáltal pozitív érték és magas szintû norma a nacionalizmus. De már minden nagyon is konszolidálódott, a nacionalizmus már csak hóbort, s ürügy, ami csak arra jó, kitérjenek egyesek az alkotás és a nagy feladatok elől. Az, hogy milyen eszközökkel él, és hogy miféle embereket lelkesít, ékesen bizonyítja, hogy a nacionalizmus a történelmi teremtő munkának épp az ellentéte.
José Ortega y Gasset
-
Minden hazafi kissé nacionalista is, de nem sok nacionalista igazi hazafi.
John Lukacs
-
Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen, vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat. Vagyunk néhányan ilyen furcsa halandók. Nem racionálisak, hanem emocionálisak. Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj, ha bolondnak tartanak. Mélységesen nem számít, milyennek látnak bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el nem juthat.
Vavyan Fable