Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Néhány nacionalista abban bízik, hogy a világ sok zárt, de barátságos erődítményből áll. Minden nemzeti erődítmény megőrzi majd a saját érdekeit és identitását, de az erődök ennek ellenére képesek lesznek békésen kereskedni és együttmûködni. Nem lesz bevándorlás, multikulturalizmus, globális elit - ahogy globális háború sem. A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy a védett erődök ritkán barátságosak. A múltban minden próbálkozás, amely felosztotta volna a világot jól elválasztott nemzetekre, háborúba és népirtásba torkollt.

Yuval Noah Harari
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A világ nem civilizációk vagy kultúrák, hanem azok összecsapása előtt áll, akik hidakat akarnak építeni, illetve akik inkább egy ellentétekkel teli világot szeretnének, akik keményen dolgoznak a gyûlölet terjesztésén és a megosztásunkon. Noha a hídépítők munkája kétségkívül nehéz, minden generációban vannak olyanok, akik a hitüknek megfelelően élnek, és akik készek és képesek megtalálni a közös nevezőt. Souad Mekhennet
  2. Előfordulhat, hogy nacionalisták egyúttal kreatív és értelmes emberek legyenek, például költők, írók, tudósok, politikusok, de bárkik legyenek is, ha szemtől szemben találkozol velük, sosem lehetnek túl érdekesek, hiszen hiába gondolod, hogy éppen velük beszélgetsz, valójában a falnak beszélsz. Csak azt az eszmét szólítod meg, ami a tudatukban rögzült. Szergej Geraszimov
  3. Olyan korban, amikor mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, amikor a hátrányos helyzetûek tisztában vannak lehetőségeikkel, és amikor könnyû a migráció, nehéz optimistának lenni, és egy békés világban bízni, ha olyan mély szakadék tátong a különböző régiók jóléte és életlehetőségei között, mint amilyet napjaink geopolitikájában tapasztalunk. Martin Rees
  4. Minden nacionalizmus embertelen. Nem lehet a hazában úgy hinni, hogy elválasztjuk az emberiségtől. Ebből születik a háború és annyi más őrület. Egy eljövendő világháború pedig azzal fenyeget, hogy az atommáglya tüzében ott éghet mindenki: az igazak is, a hamisak is. Mielőtt valamiben hinnénk, higgyünk egymásban. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
  5. Nehéz dolog a nemzetközi politika. Nem sok helye van benne a magasztos eszményeknek, és a pragmatizmus jeges szorításában gyakran be kell érni az elérhető szövetségesekkel, nem pedig olyanokkal, akiket az ember szívesen választana. De a rengeteg probléma, amelybe időről időre újra belefutunk, elkerülhető lenne, ha nem feledkeznénk meg arról, hogy az ellenségünk ellensége rendszerint ugyanolyan gazember, mint maga az ellenség.
  6. Én egy nagyon békés világot képzelek el, ahol nincsenek széthúzások, ahol az emberek megértik azt, hogy a mindenkori hatalmak eljátszanak, hogy megosztás legyen az emberek között, hogy jobb vagy bal, hogy fekete vagy fehér, hogy oltott vagy oltatlan. (...) Csak úgy lesz egy jó életünk, ha mindenki azt érzi, hogy valami köze van a másikhoz.
  7. A nemzetállamok természetüknél fogva versengenek: hatalomért, érdekekért, javakért és erőforrásokért. Amennyiben nincsenek egyértelmû nemzetközi szabályok vagy méltányos hatalommegosztás, amelyek korlátoznák a rivalizálást, elkerülhetetlenül több konfliktusra számíthatunk. Alexander Stubb
  8. Nagyon sok totalitárius vezető (...) a nacionalizmust is felhasználja annak érdekében, hogy népszerû legyen és támogatást tudjon teremteni. Ez rövid ideig sikeres tud lenni, de elkerülhetetlenül bajhoz vezet, hiszen konfliktust eredményez más országokkal. Ez nem olyan rendszer, ami nemzetközi értelemben fenntartható és élhető. Francis Fukuyama
  9. Régen az állam azt mondhatta: "Adok nektek egy területet, amelynek határain belül garantálom a békés élet lehetőségét." Ez területi egyezmény volt, lévén az állam fő funkciója a határok megvédése. Ma a határ-probléma alig vetődik fel. Az állam ajánlata a népességnek így szól: "Megvédünk benneteket." Garancia minden ellen, ami bizonytalanság, baleset, kár, veszély... Michel Foucault
  10. A legendák nemzetközi nyomai ugyan növelhetnék az emberiség összetartozásának ősi hagyományait, érzését, azonban gyakran épp ellenkezőképpen, a másság, különbség bizonygatására használatosak! A mitológia ezekben a gyakori esetekben nacionalista célokra eltulajdonított hagyománnyá válik, annak bizonyítására, hogy az egyik közösség különb, mint a többi, a másik, sőt akár területi követelések alapja is lehetett. A mitológia tehát nagyon is köztünk él a világban, szórakoztatástól a vértelen politizáláson át a véres terrorig.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat