Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtáig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Aztán elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótlanul gondolattanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába.

Kapcsolódó idézetek

1. Sírj, ha attól jobb lesz! Nincs abban semmi. Kapálózz, kiabálj! Az is belefér. S ha kiadtál magadból mindent, szórj minden aggodalmat egy nagy bőröndbe, zárd le, és így, megkönnyebbült szívvel vágj bele!
2. Az ellenségemnek sem kívánom azt az érzést, amikor rájössz, hogy vannak dolgok, amikre bizony nincs ráhatásod, illetve hogy el kell valakitől köszönnöd, miközben annyi mindent kellene még elmondanod neki - és ezalatt kétségbeesetten próbálsz pozitív maradni, és lelket önteni mind a másikba, mind saját magadba (...). Kikészülsz a tehetetlenségtől, de felcsapod a mûmosolyt, és azt mondogatod, hogy minden rendben lesz. Csernus Imre
3. Belehalhatok a bánatba, sírhatok a nehézségeken, átkozhatom szerencsétlen sorsomat. Csinálhatok magamnak poklot itt, a Földön. Vagy felállhatok, építkezhetek a fájdalomból, kereshetek vigaszt, örömöt. Én döntöm el, mit teszek.
4. Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.
5. Álmodozunk, és szédülünk. Úgy érünk földet, hogy igazán el sem hisszük, hogy valaha lebegtünk. A fogadalmakat szétrágja a rozsda. Mégis újra kezdjük. Szívdobbanást érlelünk, kérés nélkül osztogatjuk. Elesünk. Egyedül legvégül mindig elesünk. Átlényegülünk. És valami ismeretlen oknál fogva, hiszünk. Nem bevallottan, de hiszünk. Albert Tímea
6. Bámultam a semmibe, és feladtam a küzdelmet magányosságommal szemben. Sötét párnába burkolt. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy lezuhanok egy hangtalan, képtelen helyre. Mellembe szívtam csendességét, aztán kinyitottam a szájamat és némán sikítottam. Egy kiáltással kieresztettem magamból szenvedésem intenzitását, anélkül, hogy egy árva hangot hallattam volna. Addig ömlött belőlem, míg semmi nem maradt, csak forma nélküli létem, a bennem élő egyedüllét érzésébe burkolva.
7. Sírj nyugodtan, sírj, ha kell. Talán tisztább leszel, De a dolgok megtörténnek, Bármit is teszel. Edda
8. Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély. Vavyan Fable
9. Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként. Tony Robbins
10. Örömmel, bánattal teljesen, gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig újongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret. Johann Wolfgang von Goethe