Bámultam a semmibe, és feladtam a küzdelmet magányosságommal szemben. Sötét párnába burkolt. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy lezuhanok egy hangtalan, képtelen helyre. Mellembe szívtam csendességét, aztán kinyitottam a szájamat és némán sikítottam. Egy kiáltással kieresztettem magamból szenvedésem intenzitását, anélkül, hogy egy árva hangot hallattam volna. Addig ömlött belőlem, míg semmi nem maradt, csak forma nélküli létem, a bennem élő egyedüllét érzésébe burkolva.

Kapcsolódó idézetek

1. Már megtanultam nem beszélni, egy ágyba hálni a közönnyel, dermedten, élet nélkül élni, nevetni két szemembe könnyel. Kosztolányi Dezső
2. A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.
3. Úgy zuhant rám most a csend, Hangzavar van, csak a szívem néma bent. Nincs mit mondanom, vagy inkább nincs kinek, Ezért nem mondom el senkinek. Caramel
4. Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtáig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Aztán elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótlanul gondolattanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába. Reményik Sándor
5. Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
6. Már nem akarok, semmit se akarok, aludni akarok, és nem gondolkozni, nem tudni a létezésemről. Ki akarom iktatni magam a világból, vagy a világot akarom eltüntetni körülem... Szilvási Lajos
7. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe` van. Vad Fruttik
8. Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia. Gaál Viktor
9. A nagy hallgatás okozta-e, vagy a hideg lassan átszivárgott a ruhán, a bőrön, s beszívódott a csontok közé: de egyszerre érezte, hogy fázik. Valami belső fázás volt ez, valami belülről vacogtató, kietlen érzés. "Elindulok" - gondolta. De nem mozdult mégsem. Nem mozdultak a lábai, a kezei, az izmai. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül, és mozdulatlanságra kényszeríti. Valami nyomja lefele, oda a farönkhöz, nem képes felkelni róla. Döbbenet futott át rajta, szinte remegtető döbbenet. És ekkor egyszerre megérezte a csöndet maga körül. A vállain, a fákon, a hegyeken, a levegőben. Azt a súlyos, fehér csöndet, mely, mint egy láthatatlan nagy búra, ránehezedett kereken a világra, és a világ nem volt képes moccanni alatta, még lélegezni sem. Igen, egy rettenetes csöndet érzett maga körül és maga fölött, egy halott csöndet. Egy csöndet, amely maga a semmi volt. A halál. Wass Albert
10. Elmúlik minden, és megmarad minden. Nem tudnak majd a házról, hol laktam. Nem tudnak majd a testről, amelyben éltem, és nem tudnak majd a lélekről sem, amely igazgatott engem. (...) Elfelejtenek, pedig szavak kérészeit kiabáltam és sírtam hozzájuk. (...) Elfelejtenek, és én velük maradok, mint egy titkos seb. Nem tudtak mit kezdeni velem, és én sem tudtam másképpen akarni az életet. Csak hiányozni fogok, és ez a hiány lesz az én mindenségem. Darvasi László