Ugrás a tartalomra
Első hallásra banálisnak tûnhet, hogy a jó kampány alapja a jó terv, mégis ezt rontják el legtöbbször a vesztes kampányok. Dacára a könyvtárnyi irodalomnak, amely megjelent a kampánystratégiákkal kapcsolatban, sok jelölt még ma is úgy áll hozzá a választási kampányhoz, hogy hozza a legjobb formáját, és majd kiderül, mire lesz elég. A legtöbb kampány nem abba bukik bele, hogy rossz dolgokat csinál, hanem abba, hogy nem találja meg, mi lenne a sok, látszólag pozitív lehetőség közül az, amellyel a legjobban maximalizálhatná az esélyeit.
Kapcsolódó idézetek
-
Tökéletes kampány nincs. Nem létezik olyan kampány, amely mindig mindent jól csinál, amelynek szereplői nem hibáznak, és ne kényszerülnének esetenként korrekcióra. Egyes kampányok attól lesznek mégis tökéletesek, hogy egy adott politikai helyzetet jól ismernek fel, megfelelően építenek a jelölt erősségére, és a kampánystratégák akkor sem esnek kétségbe, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezték.
Tóth Csaba
-
A kampányok idején gyakori úgy mérni egy-egy jelölt teljesítményét, hogy megvizsgáljuk, ki nyert meg egy napot, kinek a számára voltak kedvezőbb hírek, ki tudott jobb értelmezéseket kialakítani. A helyzet úgy áll, hogy egyetlen kampány sem nyer meg minden napot. A cél az, hogy a napok többségében győzzön. És persze legfőképpen a kampány végén.
Tóth Csaba
-
A politika olyan, mint a foci, legalábbis amennyiben mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, s különösen így van ez a politikai kampányokkal. Kampányidőszakban elemzők, újságírók és egyszerû választók garmadája adja folyamatosan a tanácsokat, mit kellene tenni az általuk kívánt politikai oldal győzelme érdekében. Az embernek egy-egy kampány során az lehet a benyomása, több szó esik arról, hogy különböző véleményformálók szerint jól vagy rosszul kampányol egy-egy párt, mint arról, pontosan melyik párt milyen programot kínál az országnak.
Tóth Csaba
-
A legtöbb sikeres kampányhoz kell az ellenfelek gyengesége is.
Tóth Csaba
-
Egy politikai kampány olyannyira sok elemből áll, hogy utólag nagyon nehéz igazságot tenni, melyiken múlt a siker vagy a kudarc, kinek volt igaza, mit kellett vagy nem kellett volna tenni a győzelemért.
Tóth Csaba
-
Minden vezető arra koncentrál, hogy megtalálja a helyes tervet. Értekezleteket tartanak, vitatkoznak, aggódnak, minden energiájukat "a helyes terv" kidolgozásába ölik. Pedig adott esetben valójában öt helyes terv van. Sokféle út vezet a sikerhez. Az igazi kérdés az, hogy miként veszed rá az embereket arra, hogy megtegyék mindazt, ami a terv sikeres megvalósításához szükséges. Ezen a ponton dől el, hogy nyersz vagy veszítesz. Az emberi tényező a legfontosabb.
-
Ahhoz, hogy az ember párt találjon, előbb magával van dolga. Le kell ülnie és átgondolni, hogy mik a prioritások, melyek azok a szempontok, amik már számára elengedhetetlenek. Tudni kell megfogalmazni, miről akarunk, vagy nem akarunk lemondani.
Jakupcsek Gabriella
-
Az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy a saját történetei jól végződjenek. (...) Sok múlik rajtunk. Döntéseket kell hoznunk, bátornak kell lennünk, új dolgokat is ki kell próbálni, nem szabad elbújnunk, és ha kell, vissza kell tudnunk ütni. A legfontosabb, hogy ne hallgassunk a rossz tanácsokra.
-
A sikerbe több ügy bukott bele, mint a vereségbe. Kevés ember van, aki a nyert csata után is megőrzi a szerénységét. A legtöbb párt és jó ügy akkor kezd rohadni, ha győz.
Müller Péter
-
Sokan azt mondják, hogy a legjobbat várják, miközben a legrosszabbra készülnek. Szerintem ez csábítóan félrevezető megközelítés. Soha nincs egyetlen "legrosszabb". Szinte mindig a rossz lehetőségek széles spektrumával állunk szemben. Az egyetlen dolog, ami biztosan a legrosszabbnak tekinthető, ha nincs tervünk arra, miként birkózzunk meg a helyzettel.
Chris Austin Hadfield