Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Elsősorban a józan, mértékletes élet óvja meg az embert bajától, de még a szenvedély rabján is lehet segíteni.

🌧️ Eső 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A mértékletesség, az önismeret és a felelősségteljes viselkedés sok olyan helyzetet megold, amit merev tiltással nem lehet kezelni.
  2. Az embert nem szabad semmitől sem eltiltani, de felvilágosítani, megértetni vele, hogy egyénre és közösségre káros szenvedélyét korlátozza - ez több mint szükséges. Tar Károly
  3. Az élethez józanság kell, mérték, jó szem és ízlés, s ha mindez megvan, nagy baj már nem történhet.
  4. A lényeg, hogy az ember tudja, mit akar elérni, higgyen magában, s ha olykor kényszerből kerülőt is vesz az élete, lehet, hogy pont az segíti abban, hogy célt érjen.
  5. Ami orvosságul szolgál, az sokszor meg is előzi a bajt. Ninon de Lenclos
  6. De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel. Charlotte Bronte
  7. Ha észnél van az ember, egy-egy mostoha helyzetből is megerősödve lehet kikerülni. Ray Kroc
  8. A hosszú élet titka, hogy kerülni kell a bajt.
  9. Van, hogy jó a félelem, hogy ne légyen féktelen az ember-elme. Aiszkhülosz
  10. Időnként jó félni. A félelem megőrzi az ember élénkségét. A figyelmét. A józanságát. Dean Ray Koontz
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat