Eltûnt az Idő, maradt csak Õ, harang nem csendült, óra nem vert, jelen volt a múlt és jövő, és izzott az egész terem, mert eltûnt az Idő, maradt csak Õ.

Kapcsolódó idézetek

1. Az idő folyamatos múlása csupán illúzió: a múlt, a jelen és a jövő egyaránt valóságos, és az időnek nincs értelme. Cecelia Ahern
2. A jelennek nincs időtartama. Abban a pillanatban, ahogy megpróbálod lemérni a jelen pillanatát, már tova is tûnik. (...) A most szüntelenül megújul, és időtlen, hiszen az idő nem parancsolhat megálljt neki. A most nem öregszik, és nem hal meg. Deepak Chopra
3. A teljes sötétben és a teljes csendben megszûnik az idő, mert nincs mivel mérni a múlását. Edgar Rice Burroughs
4. Varázsereje volt a zenének. (...) Mindent kitágított és színpompássá tett, mintha az élet sötét árja zúgna benne, nem volt többé sem teher, sem határ, nem volt egyéb, csak fény, dallam és szerelem. Erich Maria Remarque
5. Megszûnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltûnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem. A. O. Esther
6. Megkönnyebbül a lélek, semmi sincs, mi bántaná a tökéletes órát, és előtûnik, mint valami kincs, a véglegesen összetört valóság. Gyurkovics Tibor
7. Az idő nem halad; mozdulatlan: amióta és ameddig a világ létezik, változatlan a jelenvalóság, mindig MA van. Weöres Sándor
8. Mit számít, hogy többé nem tündököl, az a fény eltûnt a szemem elől, az óra vissza sose jő, mikor nyílt a virág, pompázott a mező; nem szomorkodunk: az ad erőt, ami megmarad. William Wordsworth
9. Az idő már csak ilyen. Nem ugyanúgy telik. Egyes napok, évek, évtizedek üresek. Nincs bennük semmi. Csak állóvíz. És egyszer csak jön egy év, nap, délután... és ez lesz minden. A mindenség. Matt Haig
10. Az üres tér az időben. A szoba, ez a kivilágított kis kamra, ugyanolyan, mint azelőtt - és itt van megint az egyetlen ember is, akit szeret, és valami furcsa módon mégsem ugyanaz már ő sem, megfoghatná akár, csak a karját kellene kinyújtania, de számára mégis és már örökre elérhetetlen. Erich Maria Remarque