Ugrás a tartalomra
Elvesztettem abban az esztendőben minden illúziómat, az emberekbe vetett hitemet, még Isten segítőkészségében, mindenhatóságában is kételkedtem, olyan mély volt a szakadék, amibe zuhantam.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek lelkéből kiveszett az igazi hit. Hinni akarnak a csodában, de nem tudnak. Megtörtek valahol legbelül.
Michael Scott
-
Elfelejtettem bízni, bízni magamban és az életben. Hinni, hogy mindig lehet jobb, hogy mindig van más, ha valami nem sikerül. S hinni abban, hogy az ember nem csak egyféleképpen lehet boldog, és néha az egészen jelentéktelen dolgok jelentik a legtöbbet.
Zakály Viktória
-
Olyan volt, mintha a múló idő és a bûntudatom meg a szégyenkezésem felnyitott volna egy egyre szélesebbé váló szakadékot. Először talán át tudtam volna ugrani rajta, de végül olyan messzi távolba került a másik oldal, hogy már látni sem lehetett, nemhogy utat találni hozzá.
Sarah Dessen
-
A világom darabokra hullott, és megtudtam, hogy szinte minden, amiben addig hittem, csak hazugság volt.
Karen Marie Moning
-
Nem gondoltam, hogy létezik ekkora szomorúság. Egészen a következő napig, amikor még rosszabb lett a helyzet. Majd eljött a következő nap és a következő. Rosszabb volt, mintha belezuhantam volna egy mély és sötét lyukba.
-
Úgy éreztem, mintha egy óriási szakadék szélén álltam volna, és nem volt senki, aki visszahúzzon. Senki, akit érdekeltem volna, vagy aki egyáltalán észrevett.
-
Első érzése valami végtelen ámulat volt. Reményének e szertefoszlása valósággal összezúzta. Elveszettnek érezte magát, mint az örvény mélyére hullt ember, aki tudja, hogy nem segít rajt senki, és hogy meg kell halnia.
Gustave Flaubert
-
Tudatában voltam az együgyûségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tûröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
-
Isten nem ment meg mindenkit. Gyakran csak abban segít, hogy túléld a veszteséget. Azt hiszem, nem egészen bízom Istenben. Soha nem kételkedtem benne, de az indokai meghaladják a képességeimet. Tükör által homályosan és így tovább. Egyetlen egyszer szeretnék tisztán látni azon a tükrön.
Laurell Kaye Hamilton
-
A kudarcom köpönyegként borult rám, elborított, lehúzott, én pedig feladtam a reményt.
Paula Hawkins