Ugrás a tartalomra
Tudatában voltam az együgyûségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tûröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem hiszek istenben. Keserûbb és szerencsétlenebb volt az én életem, semhogy higgyek benne, mert úgy tapasztaltam, vagy csak azok találják ki, akikben sok a gyengeség, és magukat vigasztalják vele, vagy sok az erő, és másokat félemlítenek a nevével.
-
Elfelejtettem bízni, bízni magamban és az életben. Hinni, hogy mindig lehet jobb, hogy mindig van más, ha valami nem sikerül. S hinni abban, hogy az ember nem csak egyféleképpen lehet boldog, és néha az egészen jelentéktelen dolgok jelentik a legtöbbet.
Zakály Viktória
-
Elvesztettem abban az esztendőben minden illúziómat, az emberekbe vetett hitemet, még Isten segítőkészségében, mindenhatóságában is kételkedtem, olyan mély volt a szakadék, amibe zuhantam.
Szabó Magda
-
Fogalmam sincs, miben kellene hinnem. Isten túl elvont fogalom számomra, a krisztusi tanítások pedig nem mûködnek az életben. (...) Ha meg kellene fogalmaznom önmagam számára a hitet, csak annyit tudok, hogy nem akarok feleslegesen bántani másokat. Hogy nem akarok ítélkezni mások felett. Hogy el kell fogadnunk minden embert, minden bûnt. Hogy el lehet fogadni minden embert, minden bûnt.
Istók Anna
-
A kétségbeesés olyan, mint személyes árulást elkövetni Isten ellen: a hit hiánya, a remény ajándékának elvetése, lemondás a kegyelembe vetett bizalomról.
Allison Pataki
-
Megtanultam, hogy csak a tények számítanak, és többnyire nincs hitele az ígérgetésnek. Bizalmatlan vagyok; a hízelgő szép szavak leperegnek rólam. A jószándék könyörtelen buzgalmában is kételkedem. A handabandázó prófétákat sem kedvelem. Az igazság arcát fürkészem lankadatlanul, és rettegésem, kínzó és rejtőző kétkedésem, lemondásom és reménykedésem kikiabálom. Mást mit tehetnék?
-
Még egyetlen ügyembe se vettem be Istent csendestársnak. De ha a lehetőségek már kifogytak, akkor legalább a lehetetlenben meg kell őriznünk a hitünket. Az embert ilyenkor már csak kellemes meglepetések érhetik.
Moldova György
-
Előfordul, hogy megteszünk mindent, ami tőlünk telik, de akkor is hiába. Ilyenkor hátrálnunk kell egy lépést, és a beláthatatlan, csodás univerzumra bíznunk, hogy megtörténjen, aminek meg kell lennie.
James Norbury
-
Talán nem figyeltem, és máris ilyen emberré váltam. Talán képtelen vagyok elfogadni az igazságot arról, hogy számomra egyszerûen nincs esély. Talán mindennek már tudatában is vagyok, csak nem ismerem be.
Lauren Graham
-
Isten nem ment meg mindenkit. Gyakran csak abban segít, hogy túléld a veszteséget. Azt hiszem, nem egészen bízom Istenben. Soha nem kételkedtem benne, de az indokai meghaladják a képességeimet. Tükör által homályosan és így tovább. Egyetlen egyszer szeretnék tisztán látni azon a tükrön.
Laurell Kaye Hamilton