Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Kapcsolódó idézetek

1. Miért vágyott az ember mindig is arra, hogy a levegőbe emelkedjen és szárnyaljon? A madarak és a madarak repülése az emberi létezés során újra és újra alapjaiban kavarta fel a lelkünket, az emelkedettség és a transzcendencia érzését váltva ki az emberből. Sokan sóvárognak arra, hogy fizikai és érzelmi értelemben egyaránt maguk mögött hagyják a földhöz kötött életet, és akkor tessék, a madarak valóra váltják helyettük is ezt az álmot. A lét elképzelhetetlen könnyûségét jelképező röptük valóban felkavaró élmény; a gyönyör, amit szemlélőjüknek nyújtanak, emberi mivoltunk legmélyéig hatol.
2. A madarak a levegő elem uraiként mindazt megtestesítik számunkra, ami a bennünket megkötő föld elemmel a leginkább ellentétes. A tehetetlenség, mozdulatlanság és mozdíthatatlanság ellenében minden madárrepülés arra szólít fel bennünket, hogy ne a földet nézzük, ha repülni akarunk. Boldizsár Ildikó
3. Haladni vágyunk; de haladhatunk? Én istenem, milyen golyhók vagyunk! Lábunk szabad, de a szemünk bekötve, Hová megyünk?... meglássátok, gödörbe. Szemünk bekötve, fogva szellemünk, Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk, A szellem rab, s a ronda légbe fúl, Mely dögvészes már önnön átkitúl. A szellem rab; mint a hitvány kutyát, A ház végére láncba szoriták, S láncát harapva tördeli fogát, Amellyel védni tudná a hazát... A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak Megvetésére a kerek világnak! Petőfi Sándor
4. A föld pihenni akar és parlagon akar heverni egy ideig, mielőtt újból teremteni tud és újból ajándékaival halmoz el bennünket. Ilyen az ember lelke is.
5. Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog, És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben, Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész El, s gyorsabban változik ismét őselemekké, Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan. És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki, Nem képes megtartani többé, összetöretvén, Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván, Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben, Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü? Titus Lucretius Carus
6. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
7. Éljük meg a múló évszakokat; szívjuk be levegőjét, kortyoljuk nektárját, ízleljük meg gyümölcsét, és adjuk át magunkat a föld hatalmának! Henry David Thoreau
8. Ami nem fölfelé repül, az lefelé zuhan. És az emberi lélek, ha ráébred önmagára: repül. Ha rossz kedvem van, ne figyelj rám, mert tévedésben élek. Csak azokat a szavaimat fogadd el, amiket örömmel mondok. Müller Péter
9. Mi, madarak hiába tudunk repülni, mégsem repdesünk csak úgy összevissza a világban. Amelyikünk költöző madár, az nagy utat tesz meg, mégis mindig ugyanoda érkezik. Bárhová repülhetnénk, mégsem tesszük. Ti, emberek annyira mások vagytok! Mindig tele vagytok tervekkel, vágyakkal! Ha repülni tudnátok, csak röpdösnétek a világban mindenfelé, még azt is elfelejtenétek, mi a dolgotok. Kicsit telhetetlenek is vagytok. Nekünk nincs nagyobb fészkünk, mint amekkorában elférnek a tojáskák, s nem fogunk több legyet, kukacot, mint amennyit meg tudunk enni. Szerintem azért nem tudtok repülni, mert akkor nem elégednétek meg az otthonotokkal, a hellyel, ami a tiétek.
10. Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más. Lucius Annaeus Seneca