Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, tízéves koromban, akit talán legjobban szerettem ekkor. Költő, mûvész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallgatása, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni.

Kapcsolódó idézetek

1. Szerelmes verset akkor is tudok írni, ha éppen nem vagyok szerelmes. A szerelem is egy téma. A halál is. Fiatalkoromban rengeteg verset írtam a halálról, pedig annyi idősen nem volt túl sok közöm hozzá. Ez szakma. A tehetségen kívül egy csomó mesterségbeli dolog is tartozik hozzá. Csukás István
2. Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derûs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tûnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok. Carlo Rovelli
3. Először nagyon féltem a haláltól, gyáva voltam, és csak magamra gondoltam. Most látom, milyen önző voltam. A szörnyû abban, hogy így halok meg, nem az, hogy nem leszek, hanem az, hogy nem látom őket többé; nem mondhatom meg, hogy nem tekintettem őket levegőnek; nem mondhatom meg nekik, hogy tudtam az áldozataikról, melyekkel boldogabbá tették az életemet, tudtam mindarról, amit értem tettek, és hogy mennyivel jobban szerettem őket, mint ahogy valaha is mutattam. Ezeket soha nem mondtam el nekik. Nem mondunk ilyeneket, amikor fiatalok vagyunk, és előttünk az élet... attól félünk, hogy szentimentálisan és ostobán hangzik. De annyira más, amikor meg kell halni... Bárcsak amíg lehetett, beszéltem volna, szeretném, ha bocsánatot kérhetnék a kis csúnyaságokért, amiket valaha elkövettem vagy mondtam. Bárcsak el lehetne mondani, hogy sohasem akartam igazán megbántani őket, és csak arra emlékezzenek, hogy sokkal jobban szerettem őket, mint ahogy mutattam.
4. Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem tizennégy éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik. Kitörölhetetlen emlék. Mit csinált ezzel szemben apám? Darabonként megdicsérte a verseimet? Szó sincs róla. Vett nekem egy stilisztikát, és beleírta kézzel: "Tamáskám, én azt kívánom neked, hogy ne legyél költő, mert az egy nagyon nehéz életsors. De ha mégis verseket szeretnél írni, akkor forgasd ezt haszonnal." Vekerdy Tamás
5. Mindig igazi szerelemre vágytam. Halálos, nagy, tiszta szerelemre. Emlékszem, amikor egyszer kislány koromban megkérdeztem apámtól, mi a szerelem, azt mondta: "Tudod, Ágnes, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni, csak érezni lehet. Nos, hát ez olyan dolog." Hiszen érzem én, nagyon is érzem... Berkesi András
6. Ami engem költővé tett, és nem regényíróvá, az magának a nyelvnek a zenéje. Mert a költők és prózaírók között ez a különbség: az előző a nyelv kedvéért ír, az utóbbi viszont a világ megváltásáért.
7. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
8. Ami engemet illet, elegem van azokból az emberekből, kik meghalnak egy eszméért. És nem hiszek a hősiességben, mert tudom, hogy az könnyû dolog, és rájöttem, hogy gyilkos. Engem csak egy dolog érdekel: élni és meghalni abban, amit szeretünk. Albert Camus
9. Régen azt hittem, a mûvészet meg fogja változtatni a világot. Az emberek majd meglátják a képeimet, megértik, mit akarok, és szabadabbak lesznek. Aztán rájöttem, hogy ahány néző, annyiféleképpen érti a képeimet. Wahorn András
10. Húsztól negyvenig a szerelemről ír az ember, anélkül, hogy tudná, mi a szerelem. S mikor már tudatosan ír, akkor látja be, mennyivel szebb volt a tudatlansága, mint az a mûvészet, amelyet fájdalmak és csalódások árán szerzett meg. Arsene Houssaye