Erre is jók az egyházi temetések, megerősítik a hívőket és az istenteleneket a saját meggyőződésükben, és a papra irányítják a bánat nyilait, minden jelenlévőt kritikussá avatnak, mindenki a halott nevében nyilatkozik, és a portrét pocskondiázza, amit a pap fest a halottról, és a halott, ennek a teológiai vitának a tárgya, a halott, akiről úgy gondolják, hogy méltóképpen emlékeztek meg róla, vagy durván megsértették, a halott egy kicsit kevésbé halott, mintha elérkezett volna a feltámadás.

Kapcsolódó idézetek

1. Annak, aki a kereszténységet vallja, mindig is egy nagy teher volt a gyûlölet, amellyel valószínûleg keresztény társai elárasztják, akik hamar megszimatolják, elítélik és megbüntetik a csalást, a képmutatást és a méltatlanságot azok közül, akik kinyilvánítják a hitüket. Rosszabb időkben a vita, hogy mi képzi a teljesen képzett keresztényt, gyakran hitvány veszekedésekhez vezetett, melyekben a vitázók kínozták, elégették, felakasztották egymást abban a meggyőződésben, hogy a kínzás, égetés, és felakasztás az, amit a kereszténynek tennie kell.
2. A halottnak jó, neki nincsenek gondjai, nem üvölt a lelkét marcangoló kíntól, mert a lelke már messze jár. Viszont, aki túlélt egy háborút, és úgy istenesen benne volt a közepében, az az egész életében viseli a terhet. Mert hiába beszélik be az embernek, hogy igaz ügyért harcol, ha egyszer rádöbben: ott a másik oldalon is ugyanolyan vétlen áldozatok vannak, mint ő maga.
3. A hozzánk közel állók halála nyilvánvalóan erős történés, de nemcsak a veszteség okán, hanem azért is, mert minden halál (...) kimerevíti, a maguk visszavonhatatlanságában kinagyítja mindazokat a tetteket vagy mulasztásokat, legyenek azok bár csak gesztusok, amelyekkel a halotthoz életében kapcsolódtunk. Azok az emberek, akiknek vannak saját halottaik - akiket nem csak eltemettek, de meggyászoltak -, hordozni fogják halottaik múltját, az az övékbe beépül - talán még erősebben, mint a sajátjuk. (...) Az, aki hozzá közel álló embert eltemetett, többé már nem egészen az, aki előtte volt. Ancsel Éva
4. A halottakkal minden vita hiábavaló. Élő embert sokszor meggyőzhetünk, de a halottakkal folytatott párbeszéd mindig a szívünkben zajlik le, és mi már csak puszta megalázkodásból és önkínzó szándékból is az ő szájukba adjuk a legerősebb argumentumokat, csak ők kerekedhetnek felül. Moldova György
5. A halál témája foglalkoztat bennünket leginkább mindenszentek ünnepén és másnap, halottak napján is. Ám minél többet elmélkedünk felette, annál sûrûbb köd fedi el előlünk a nagy titkot.
6. Azért beszélünk a halottakról, hogy életben tartsuk őket. Az ilyen beszélgetés azokkal mûködik igazán, akik személyesen ismerték az illetőt. Másnak a halott csupán fikció. Csak egy név, egy kép, egy anekdota, de már nincs köze a valósághoz: a húshoz, a meleghez, a mozgáshoz.
7. Temetés. Kellenek a szertartások, ezek az utolsó összejövetelek, még hozzátartozik barátunk életéhez, hogy eltemetjük, ő már csak poraiban van jelen, már nem tud róla, már nem érdekli, hogy mi történik romlandó testével, hányan és hogyan búcsúzunk tőle, ki miben vonja le helyette élete összefoglaló tanulságát. Barátok, pályatársak, tanítványok búcsúbeszédei, alkalom találkozásokra. Olyanokkal is, akikkel már nem járunk össze, pedig lehetne, csak megváltoztak az életkörülmények, és olyanokkal is, akiket kerülünk hajdani félreértés vagy mai világnézeti különbség miatt. De ilyenkor, temetésen összetalálkozva, béke száll a lelkünkre. És zavart félmosolyokat küldünk egymás felé. Lángh Júlia
8. Minden vallásnak, minden országnak, minden kultúrának, a halál mindenkinek mást jelent. Máshogy tisztelgünk a halottak előtt, máshogy gyászolunk. Máshogy lépünk tovább. Lehet, nem vagyok szakértő, de van tapasztalom az emberek elvesztésében.
9. A holtakat nem lehet feltámasztani, de legalább igazságot lehet szolgáltatni nekik. Igazságot, ami az ő számukra már semmit sem jelent, de új célként állhat a gyötrődő élő előtt. Dean Ray Koontz
10. Vannak, akik minden erejüket megfeszítve túlélik a túlélhetetlent és bölcsen mesélnek az útról, amit bejártak. Lesznek, akik ugyanazt az utat járják be, de nem tudják szavakba önteni és csendesen élnek. És vannak, akik az alkotásba temetkeznek, hogy feldolgozzák a múltat és egy szebb jelent rajzolhassanak a jövő számára. Mert mindenki a maga módján dolgozza fel azt a fájdalmat, azt a terhet, amit az élet rászabott. És a feldolgozáshoz mindenkinek joga van. Joga van megélni és átélni a fájdalmat, az utat ítélkezés, bírálat és kritika nélkül. Így ha legközelebb úgy érzed, bírálnod kellene vagy irigyelni a másik életét, jusson eszedbe, valószínûleg nem akarod bejárni azt az utat, amit ők megtettek, miközben sziklaszilárdan állnak az élettel szemben. Az életért.