Ugrás a tartalomra
Értelmem emlékeiben most már egyre sûrûbb és tartósabb az a kerítés, amelynek léckaróin az emlékek köcsögjei száradnak, amelyekben - ha le-leveszek egyet-egyet - a múlt beszáradt lekvárja illatozik vagy büdösödik, aszerint, hogy szívesen szaglászom-e az események befőtt aromáját, vagy bosszúsan, esetleg utálattal, és úgy szagolgatom a régi lekvárt, mint a háromhetes döglött halat.
Kapcsolódó idézetek
-
Emlékezetem viaszfigurái, olykor, ha alaktalanná gubancolódnak is, vissza-visszatérnek, és néha élesebben mutatkoznak, mint azelőtt. Az édes élet patakja forr ilyenformán aszúvá, ami megmarad, azt érdemes kortyonként ízlelni, hogy a velünk történtek értelmére ráérezzünk.
Tar Károly
-
Az emlék újabb emlékeket idézett fel bennem, és csakhamar azon kaptam magam, hogy az elmúlt éveken merengek: lelki szemeim előtt megelevenedtek fontos események, nagy győzelmek és fájó veszteségek.
Darren Shan
-
Az emlék olyan, hogy attól sóhajtani kell, mert belül valami elolvad.
Jókai Anna
-
Az emlékezés bennem olyan, mint egy tó hullámverése. Körökben, egyre táguló körökben jön, feltartóztathatatlanul, míg el nem simul a tükre. S aztán másutt bomlik meg a víztükör, más emlékek tódulnak fel, s nyomában ismét mások. S ami kicsit kimagaslik, olyan, mint egy-egy szirt az elfelejtett múlt tengerében.
Végh György
-
Felrémlik előtte sodra a sebes zuhogású, hajdani időknek, melyekben a most állóvízzé terebélyesedett élet még frissen, harsogva törtetett előre.
Lackfi János
-
Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.
Murakami Haruki
-
Az emlékek megszépítik a múltat.
-
Vannak emlékek, melyek újragondolva idővel megváltoznak az emberben.
Lakatos Levente
-
Az emlékezet számtalan odújában (...) szundikálnak a szomorú emlékek. Akár egy életen át vagy évekig ott vannak, aztán egy szép napon a felszínre törnek, s a fájdalom is, mely végigkísérte őket, újból jelen van. Erőteljes és szúrós ugyanúgy, mint azon a bizonyos napon egy jó pár évvel az előtt.
Susanna Tamaro
-
Tegnap, ma, holnap. Időtrió.
Vállalni őket? Acéldió.
Foggal-körömmel zúzom a Mát!
Keserû bele... penészt von rám.
Vágyom. A holnap ködfátyolát...
Feledés-szakadékba taszítom elmúlt napom.
Gyûlölöm. Félve ragadok új szálat.
Gombolyagból. Az életemből.
Pálnagy László