És néha van, hogy látni vélem Az én rózsám nyári szélben, Koporsója tárva-nyitva, Benne fekszünk ketten sírva...

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. Véled kelek, véled fekszem, Emléked tüzénél melegszem. Görcsösen, némán átkarollak: Tört roncsa zátonyult hajómnak. Első reményem, első álmom, Utolsó üdvöm, végsugárom. Betöltetlen, égi ígéret, Titkon, éjjel szenvedek érted. Berde Mária
3. Elszorul a szívem, A mikor azt látom, Hogy az, ki olyan volt, Mint egy tündérálom, Elfonnyad, megfakul Mint a letört rózsa, A szirmait elhullatja. Szerteszéjjel szórja! Ambrozovics Dezső
4. Mint sárga levélke, ha sárba hanyatlik, Ha szél dühe tépi le ősz idején; - Ah! szép rövid életem, íme, kialszik, És sírba pihen le sok ifju remény. Dimitrie Bolintineanu
5. Utolsó vasárnap kedvesem gyere el, pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel. Akkor is virág vár, virág és - koporsó. Virágos fák alatt utam az utolsó. Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak. Ne félj a szememtől, holtan is áldalak...
6. Magamnak ásom a sírom, talán még bele is fekszem, De nem tudok úgy örülni, hogy más közben szenved.
7. S ha elenyészünk végképp odalenn: Melletted nyugszik hamvadó fejem, A néma éjben átkarollak, Porló szivem szivedbe olvad, Együtt leszünk, míg tart a végtelen! Ábrányi Emil (ifj.)
8. Nézd el ezt a rózsát a kezedben, még most alig fakadt ki, de ha ráfújom a forró leheletem, egyik levele a másik után kifeslik. Légy te nekem ilyen sárga rózsám, nyisd ki a lelkedet, nyisd ki a szívedet előttem, akármit vallasz meg, nem haragszom érte, megbocsátok érte, akárhogy összetöröd vele a szívemet. Jókai Mór
9. Gondold azt, hogy a szívem sokszor nagyon, túláradón dobog s úgy járok a rózsák között, mint egy tavalyról maradt nyugtalan, kimozdult, megbolondult rózsa. Milyen jó volna téged olykor látnom. (...) Szeretlek, Rosszam, Tétovám, Semmim. Kérlek, ne vedd ezt túlságosan komolyan. Csak annyi igaz, hogy szeretlek. Ady Endre
10. Dacolnom kell a sorssal most, Szerelmem fénye végre ég, Elrepült előlem, s tán messze földön jár, Szívemmel látom őt.