Este minden tárgy nagy árnyékot vet, csakhogy akkor árnyék után nem vágyódunk többé. Így járunk sok dologgal, melyet ifjú korunkban kívántunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az est sokban hasonlít a reggelhez, csakhogy a világítás más oldalról jő, miáltal az, mi reggel világos volt, este árnyékban áll, s hol akkor árnyékot láttunk, most napot keresünk. Ezt tapasztaljuk életünkben is. Eötvös József
2. Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.
3. Sötétbe burkolózunk, amely eltakarja gondolatainkat és érzéseinket, igaz, ehhez nincs szükség az éjszakára. E. L. James
4. Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk. Rakovszky Zsuzsa
5. A szerelem (...) olyan mint reggel az árnyék; Mindég kissebb lesz, s végre enyészni szokott. Ámde barátságunk olyan, mint estveli árnyék; Nőttön nő, éltünk mig le nem alkonyodik. Vitkovics Mihály
6. A tekintet sajnos olyan, hogy amikor nézünk valamit, más dolgokra árnyék vetül. Tore Renberg
7. Az a kívánság, mely mindenkiben él, hogy halála után emlékezzenek reá, s amely a nagyra törőknél a dicsőség vágyává fokozódik, úgy tetszik nekem, az élethez való ragaszkodásból származik, amely, ha a való létezésnek minden lehetőségétől elvágva látja magát, most a még egyedül lehetséges, bárha csak ideális létezés, tehát árnyék után nyúl. Arthur Schopenhauer
8. Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál. John Cure
9. Mint a fa minél tömöttebb lombot hajt, annál sötétebb árnyat vet: úgy ifjú korunk reményei homályt vetnek későbbi életünkre. Eötvös József
10. Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek. Rabindranath Tagore