Ugrás a tartalomra
Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.
Arthur Schopenhauer
-
Az emlékezet hasonló a többszörösen exponált fényképhez. Az egyik esemény rárakódik a másikra, és lehetetlen a kettőt egymástól különválasztani. Minél idősebbek vagyunk, annál több ilyen többszörösen exponált emlékünk van. (...) Ahogy telnek az évek, gyûlnek a tapasztalataink, életünk kis történetei annál jobban eltorzulnak, és végül mindannyiunk története hamissá válik.
Michelle Richmond
-
Az emlékeink nem csupán élmények, amelyekre visszagondolunk, hanem lényünk időbeni és térbeni elmozdulásai. Olyan események, amelyeket fiatalabb énünk látott vagy átélt, és idősebb énünk később felidéz, sokszor azon tûnődve, vajon azonosak vagyunk-e egykori önmagunkkal. Az emlékekben olyan emberek jelennek meg, akiket valamikor régen ismertünk. És zavarba ejtő módon mi magunk is közéjük tartozunk.
Robert Goddard
-
Az öregségnek van egy nagy előnye is hátránya mellett. (...) Sokkal bölcsebbek leszünk. Persze nem kell nagyon nagy dolgokra gondolni. Elég például arra, ahogyan mindennap megtalálom az elveszett szemüvegemet. (...) Tudod, hogyan csinálom?! Átgondolom, hogy hol nem lehet, és ott nem keresem. Így hamarabb megtalálom.
-
A fiatalság nem látja azokat a dolgokat, melyek a jelenben vannak, hanem a távoli jövőre függeszti a szemét. Pedig semmi sincs a jövőben, nem is lehet: az embernek csak a jelenhez van köze. Az évek múlásával egyre kevesebbet törjük a fejünket a jövőn, és egyre többet gondolunk a jelenre. És persze a múltra.
Alberto Moravia
-
A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltûnnek. A múltban átélt öröm az marad, ami: múltbéli öröm, amelyet elnyel a feledés sötétje, s ezáltal örökre elvész. Ám minél élénkebben él bennünk az emlék, annál több élvezetet nyújt a jelenben is.
-
Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.
Márai Sándor
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak.
Indrek Hargla
-
Csodálkozunk azon, hogy felnőttkorunkra mindenféle múltbeli rossz emlék megkísért minket? Ma is feltolulnak a régi emlékek, újra és újra kísérteni kezd a múlt, mi pedig egy megmagyarázhatatlan, furcsa időutazásnak köszönhetően megint szembesülünk azzal, amit a múltban egyszer már átéltünk.
Richard Russo
-
Ha az ember öregszik, az emlékezet önvédelmi rendszere apránként éppúgy felmondja a szolgálatot, mint testének többi része, és egyszer csak kísérteties biztonsággal idéződnek fel helyszínek, arcok, események. Pasztellszínûvé fakult emlékek felragyognak, színeik ismét élethûvé válnak, a hangok eredeti tisztaságukban szólalnak meg, nem vegyül már beléjük az idő múlásának repedten kongó visszhangja.
Stephen King