Ez a szomorú magyar róna, Halálszagú, bús magyar róna, Hány megölt lélek sikoltott Bús átkot az egekig róla.

Kapcsolódó idézetek

1. Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért, Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért. Aki azt majd egyszer újra feltámasztja, Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.
2. A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. Gyászos hirnökök suhannak a bús éjszakán, borongón: "Nincsen többé Magyarország! Ott hever lenn a porondon." Henrik Ibsen
3. Meddig büntetsz még, óh meddig kegyetlen ég? Gyötrő szenvedésünk mikor lesz már elég? Meglakolt a magyar büneiért régen: S számára mégsem kel a nap föl az égen?! Thaly Kálmán
4. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, Vagy marad régiben a bús, magyar élet. Ady Endre
5. A bor ember bódító Erszény pusztító, Ruha rongyosító. A minap is haragudott a rózsám, Hogy rém borszagú volt a szám, Isten áldja meg, pajtáskám!
6. Csak azt mondd meg, rózsám, Melyik úton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével. Be is vetem én azt Szemen szedett gyönggyel; Be is boronálom Sûrû könnyeimmel.
7. Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék, Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol, Bûnben elmerült, tisztátalan lélek, Kíváncsi vagy, milyen a halál?
8. Pajtásaim! értetek a bú; Elhagyni, fiúk, titeket, Ez fáj nekem, ez szomorít el, Ez ver kebelembe sebet... De nem! mi vigadtunk minden időben, Igy hát szomorú a búcsu se légyen. Petőfi Sándor
9. A síró s hencegő érzésből, tépett szívem, Az "örök" szerelemből, lásd, ez a rongy maradt, E kéjes mozdulat, mellyel a poharat, Az édes poharat bús számhoz közelítem. Tóth Árpád
10. E kerek föld pusztán forog az üregben, Hordozván a néma halált gyászleplekben, Bús gyomrába zárta az emberi nemet S egy sorsra juttatta a vétket s érdemet; Nagy sír! de a melyre csak ennyit írhatok: "Itt laktak tollatlan kétlábú állatok." Csokonai Vitéz Mihály