E kerek föld pusztán forog az üregben, Hordozván a néma halált gyászleplekben, Bús gyomrába zárta az emberi nemet S egy sorsra juttatta a vétket s érdemet; Nagy sír! de a melyre csak ennyit írhatok: "Itt laktak tollatlan kétlábú állatok."

Kapcsolódó idézetek

1. Földönfutók lennétek mindenütt. S hogy tetszenék az élet oly veszett Nép közt, amely fertelmesen dühöngve Nem hagyva nektek földjén egy zugot, Csak átkozott vasát fenné reátok, S mint ebet rúgna, mintha nem is Isten Teremtett volna, és az elemek Nem szolgálnának épp úgy nektek is, Mint őnekik? Mit szólnátok ti ehhez? Ilyen az idegenek sorsa itt, S ilyen a ti pogány vadságotok! William Shakespeare
2. Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat, A töprengést a végokok felett A kárhozottak bélyegzett fajának, Kik születnek, hogy sírva éljenek. Reviczky Gyula
3. Állati Élet - micsoda komor misztérium! Gondolatok és néma kínok felmérhetetlen világa. Az egész természet tiltakozik az ember barbársága ellen, aki félreérti, aki megmagyarázza és aki megkínozza a neki alárendelt testvéreit. Élet, halál! A mindennapos gyilkolás, amit az állatokkal való táplálkozás jelent - ama súlyos és keserû gondok kérlelhetetlenül ott lebegnek az elmém előtt. Gyászos ellentmondás. Bárcsak létezne egy másik szféra, ahol ez az alantas és kegyetlen végzet elkerül minket! Jules Michelet
4. Az állatok csak a jelent ismerik. Az emberek, legnagyobb szerencsétlenségükre egy ingatag pillanatban élnek, mintha egy omladozó fal tetején állnának, mögöttük van a múltjuk, előttük pedig a jövőjük.
5. Itt élsz bennem, Mélyre temetve, Ahogy én leszek egyszer végleg, Hat láb mélyen, földbe döngölve, Egy test, két lélek, Így nem búcsúzhatsz el!
6. Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények, Soká, soká állok és nézem őket. Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon, Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bûneiket, Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával, Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya, Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt, Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen. Walt Whitman
7. Mi nekem ez a föld? Temető. Mi nekem az égbolt? Szemfedő. Mi nekem az élet? Siralom, Benne árvaságom Siratom. Fülöp Áron
8. Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná: - Bolondul éltem! Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyûjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál. Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb. Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért. Gárdonyi Géza
9. Kell, hogy a halálnak fátyola a sírnak szemérme legyen. Itt nincs fátyol, nincs szemérem. Ez cinikus, nyílt rohadás. Vakmerőség a haláltól, hogy ilyen nyíltan mutatja mûvét. Megsérti a derült természetet, ha mûhelyén, a síron kívül dolgozik. E lényt kifosztották. Kifosztani egy kifosztottat: könyörtelen befejezés. Nem volt már a csontjában velő, bél nem volt hasában, hangja nem volt torkában. A holttest zseb, melyet a halál kifordít és kiürít. Ha valaha volt egyénisége, most hol van? Talán még ott van, de ezt elgondolni is rettenetes. Valami imbolygó, valami megláncolt körül, lehet-e ennél gyászosabbat elképzelni a sötétben? Victor Hugo
10. A világegyetem beláthatatlan nagyságú rendszer. Benne a mi világunk parányi. Földünk pedig egész semmi a nagy egészben. Ezen a tojáshéj szilárdságú gömbön a fajtánk fura táncot jár. Eszesen esztelent mind a történelmében, mind pedig a gazdálkodásában. Esztelenül él ezzel a szép ajándékkal, amit a világ jelent. Ma már szinte eljutott az emberiség az embertelen életformához. Kivetkőzött természetéből és a természetből is. Takáts Gyula