Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Pajtásaim! értetek a bú; Elhagyni, fiúk, titeket, Ez fáj nekem, ez szomorít el, Ez ver kebelembe sebet... De nem! mi vigadtunk minden időben, Igy hát szomorú a búcsu se légyen.

Petőfi Sándor
💪 Testi egészség 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. (...) A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihûltek. Reményik Sándor
  2. Mindenkor hû a remény, Vigasztalni el nem fárad, Ránk akármennyi bú árad, S a sors akármelly kemény. Kis János
  3. Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk. Reményik Sándor
  4. Vesszen, akárhogy kéne, maradjon utált sebem és szenvedésem, legyen másé, bármily gyönyörû, büszke leszek rá, hogy kibírtam: ha megvénül, se tudja meg, hogy valamikor érte sírtam. Szabó Lőrinc
  5. Nem fájhat úgy a betegek testének, Ha éles vas jár át sebeiken, Nem fájna ugy, ha tûzzel égetnének, Mint e sovárgó vágy fáj énnekem. Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére, Egy cseppet a remény kútjából, oh leány, Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán. Petőfi Sándor
  6. Véletlen, hogy egymásra leltünk, S el is válunk majd, édesem, Örömtelen volt a szerelmünk. Válásunk bú nélkül legyen. Mihail Jurjevics Lermontov
  7. Búba merültnek mondd: a bánat nem örök, A gond is elrepül, akár az örömök.
  8. Tudom, mi bántja a szívedet, Add nekem most a könnyedet, Az álom lassan véget ér, A remény mindig megmarad, A lelkedben él, S mi emlékszünk majd rád, Ne félj!
  9. Ne haragudj, kislányom, arra, Ki durva szóval megsebez. Tudom, szívem, hogy fáj a sértés, De lásd, a fontos mégsem ez.
  10. Oh a bánat, mit elmondunk, nem oly mély, Mihez részvét, vigasztalás hozzáfér; Csak az a bú, mit enyhítni nincsen út, Amit soha, soha senki meg nem tud. Tóth Kálmán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat