Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ez idáig mindannyian egyfolytában azt hajtogattuk, mit nem akarunk. Talán segíthetnénk egymásnak, ha mostantól arról beszélnénk, mit is akarunk, ahelyett, amit nem.

Vavyan Fable
🎉 Extrovertáltság 🌌 Univerzum
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ne csak élni hagyjuk egymást, segítsük élni a másikat, hogy a maga útját járhassa, még akkor is, ha ez az út éppen tőlünk elvezet. Tanuljunk meg lemondani arról, hogy minden úgy történjék, ahogyan elgondoljuk és ahogyan szeretnénk. Amíg ezekre nem vagyunk képesek, nem tudunk bensőségesen ünnepelni, mert állandó csalódottságot élünk meg amiatt, hogy a világ nem olyan tökéletes, mint amilyennek megálmodtuk. Simon András
  2. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Azután megpróbáljuk bebeszélni magunknak, hogy ez... elég. Hogy együtt tudjunk élni a kudarcainkkal, anélkül, hogy azok megfojtanának minket. Fredrik Backman
  3. Dumálhatunk arról, hogy mi nem jó a világban vagy körülöttünk, de az kevés. A fontos az, hogy találjuk meg azt, hogy oké, akkor én ezzel mit tudok kezdeni, mit tehetek, és ha már tudom, hogy mit szeretnék, akkor meg lépjek, tegyek.
  4. Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni. Átlépni a félelmeink, a szorongásunk és a gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan, végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig. Amy Cuddy
  5. De hát valahogy csak elboldogulunk. Végül is így élnek az emberek, nem? Valahogy elboldogulnak. És megpróbálnak segíteni egymáson. Stephen King
  6. Ha egymás becsmérlése helyett nyíltan és őszintén beszélgetnénk, talán nem az ellenséget, hanem a tökéletlen földi halandót látnánk a másikban. Elvégre mindannyian jót akarunk, csak mindenki a maga módján. Jodi Lynn Picoult
  7. Istenem, segítsd elfogadnom azt, ami megváltoztathatatlan. És bátoríts, hogy változtassak azon, amin tudok. Végül add, hogy ezt a két vágyat össze ne keverjem. Schäffer Erzsébet
  8. Mindannyian kaptunk már segítséget, támogatást vagy útmutatást más emberektől életünk valamely időszakában - amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Néha elég, ha valaki mellettünk áll, biztat, vagy egyszerûen csak jókor van jó helyen, hogy megváltoztassa életünk irányát. Aztán minden megy tovább, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az embert, aki valaha oly mélyen megérintett bennünket, és megváltoztatta az egész jövőnket.
  9. Ne azt gondoljuk, hogy szeretném, hanem azt, hogy akarom! Ne azt gondoljuk, hogy megtehetném, hanem azt, hogy meg tudom tenni! Guillaume Musso
  10. Sok mindent nem mondunk ki az életünk során, és sokszor nem a legjobb dolgok hangzanak el. Csak annyit tehetünk, hogy tanulunk a szeretteink hibáiból, és megpróbáljuk jobban csinálni a dolgokat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat