Feketék e nyárvégi éjszakák, mikor a szomorúság kiömlik az égre, s a csillagok lehunyják szemüket, nehogy belefolyjon a kín feketesége.

Kapcsolódó idézetek

1. Sötét a város, ráfeküdt az éj, Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret. Petőfi Sándor
2. Elmúlnak így azt estjeim nélküled, csillagom. Olyan sötét van nélküled, szemem ki sem nyitom. Váci Mihály
3. A szomorúság éjszakája a sötét árnyék, amellyel szemben még jobban feltûnik a fény. Charles Haddon Spurgeon
4. Hízelgek a napnak: beragyogod, Ha felhőfoltos is a végtelenség; S a fekete éjnek: te csillagok Nélkül is megaranyozod az estét. William Shakespeare
5. Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet, Mert a nap is elhagyja a kék eget. Sötét gyászom hallatszik a végtelenig, Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.
6. Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép. William Blake
7. Kihalt szívemből minden fény forrása. Most sötét vagyok, sötét. Sötét, mint az ég, melynek csillagjai aludni mentek.
8. Gyász. Fekete, mint a csillagtalan éjszakai égbolt, és üres. Olyan üres, akár a kiszáradt folyó aszály idején.
9. Később, a csöndes nyári esők idején, a fellegek széthintik (...) az álmoknak a darabkáit a költők meredek háztetőin, hogy az emberek ne éljenek az olyan ősi és különös titkok és csodák híre nélkül, amelyekről csupán a bolygók mesélnek egymásnak az éjszakában. Howard Phillips Lovecraft
10. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert