Sötét a város, ráfeküdt az éj, Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret.

Kapcsolódó idézetek

1. Kihalt szívemből minden fény forrása. Most sötét vagyok, sötét. Sötét, mint az ég, melynek csillagjai aludni mentek.
2. Feketék e nyárvégi éjszakák, mikor a szomorúság kiömlik az égre, s a csillagok lehunyják szemüket, nehogy belefolyjon a kín feketesége.
3. Nézd, kihunyt a lámpafény, Ahogy az utca kockakövén Elgurult üresen egy eldobott szerelem. Kár, hogy szûk lett már a tér, Ennyi emlék a polcra se fér Az éjek hûvösek, s fájnak a reggelek. Gerendás Péter
4. Elmúlnak így azt estjeim nélküled, csillagom. Olyan sötét van nélküled, szemem ki sem nyitom. Váci Mihály
5. Gyász. Fekete, mint a csillagtalan éjszakai égbolt, és üres. Olyan üres, akár a kiszáradt folyó aszály idején.
6. Kihûlt világ ez, senki földje! S mint tetejébe hajitott ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok. Pilinszky János
7. Zöld csillag kihunyt az égen, A csónak partot ért, Hideg csendben fekete minden, Legyen az álmod szép.
8. Megszokja az ember, hogy nem szeretik. A város fényei egy percre kihunynak. A holdat nézi, a ronda, barna holdat, s megérti azt, hogy úgy pótolható, mint egy elveszített régi kulcscsomó. (...) Elnémítja a szép tapasztalat, hogy bármi is történik, életben marad, de nem álmodik, ha lehunyja szemeit. Megszokja az ember, hogy nem szeretik.
9. Alszik a város, Benne a házak, Eljön a holnap, Vége a mának. Bartos Erika
10. Tûnnek évek, jönnek évek. Köd s homályra fény terûl, A leszállott esti csillag Reggel újra felderûl: De az ifjukor kihervadt, Véle kéj és szerelem, S nem hozhatja vissza többé Semmi földi kérelem. Bajza József