Ugrás a tartalomra
Fel a fejjel! Sok hal van még abban a tengerben. Sőt, inkább óceán az. Néha ki kell fognunk egy-egy olyat, amelyiket visszaengedjük, mielőtt horogra akad az, amelyiket érdemes megtartani. Csak úszkálj tovább!
Kapcsolódó idézetek
-
A halász titka, hogy az árral megy ki: hagyja, hogy kivigye a tenger, majd hagyja, hogy visszahozza őt. Néha az árral kell menni. Néha ez minden, amit tehetünk.
-
Mindannyian azzal töltjük az életünket, hogy megpróbáljuk elkapni egymást. Horgászunk, és horogra akadunk. Néha küzdünk ellene, néha hálásan elfogadjuk és a saját húsunkba mélyesztjük a horgokat, néha pedig megpróbálunk túljárni azoknak az eszén, akiknek a horgára akadtunk.
-
Ha halat akarsz fogni, meg kell értened, hogyan gondolkodnak; ha te hal lennél, mikor harapnál rá a csalira. Aztán oda dobd a horgot, ahol leginkább sejted a halat!
-
Tudni kell jól alkalmazkodni a körülményekhez. Nem hozzájuk simulni, hanem mintegy ellensúlyt tartani. Amikor túl jól megy (...), vagyis kedvező szelek fújják a vitorládat, akkor vond össze azokat a vitorlákat. Ha pedig nem, akkor próbálj bátran hajózni. Az ember mindig tudjon önmaga maradni.
Ritoók Zsigmond
-
A türelmetlen horgász sosem fog igazán nagy halat, mert kirántja a horgot, amikor az úszó az első kis rángásra épphogy bukdácsolni kezd. Nincsenek ahhoz idegei, hogy megvárja, amíg az igazán nagy hal ráharap a horogra. A nagy hal azért lesz nagy, mert okosabb és óvatosabb, mint a többi, melyeket már süldőként kifogtak.
Bitó László
-
Így hat az emberre a horgászat: nem aggódik és nem dühöng olyan dolgok miatt, amelyek nem számítanak. Csak a víz számít, a zsinór, az úszó és a horogra akadt hal, amely a sötét vízben sodródik. Mielőtt észbe kapna az ember, máris feltartóztathatatlanul befonja a kellemes, céltalan dolgok hálója.
H. E. Bates
-
Nem okos fejest ugorni a vízbe, mert nem lehet tudni, hogy milyen mély. Várni okosabb.
Szilvási Lajos
-
Ha horgászol, sose tartsd meg a kis halakat! Te úgysem eszed meg őket, a nagy halak viszont igen.
-
Csak annyit meríthetünk a tengerből, amennyi belefér a formaedénybe. Kár erőlködni. A többi, ami kicsurran belőle, úgysem a miénk.
Kosztolányi Dezső
-
Az életben három lehetőség van: úszhatunk az árral szemben kifulladásig, vagy taposhatjuk a vizet, amíg el nem sodor. Vagy ráfeküdhetünk. Úszhatunk vele, ahová vinni akar.