Ugrás a tartalomra
Így hat az emberre a horgászat: nem aggódik és nem dühöng olyan dolgok miatt, amelyek nem számítanak. Csak a víz számít, a zsinór, az úszó és a horogra akadt hal, amely a sötét vízben sodródik. Mielőtt észbe kapna az ember, máris feltartóztathatatlanul befonja a kellemes, céltalan dolgok hálója.
Kapcsolódó idézetek
-
A horgászás csak az amúgy is nyugodt emberre hat nyugtatólag. Az izgága természetût halálra idegesíti az is, ha van kapás, az is, ha nincs - és különben sem szereti a halat, mert nincs türelme kiszálkázni.
Balla D. Károly
-
Vannak hatékonyabb módjai a halfogásnak, mint a bot és a zsinór. Használhatnék hálót is, de az elvenne valamit abból, ami a horgászat lényegét adja. Ez - ahogy mondják - horgászat, nem pedig zsákmányszerzés. Ha a vadonból veszel el valamit, a kudarcot ugyanúgy el kell fogadnod, mint bármely más ragadozó, akinek a vadászata néha szintén kudarcba fulladhat. Csak az állatvilággal szembeni torz felsőbbrendûségi érzésünk hiteti el velünk, hogy ennek másképp kell lennie: egy olyan érzés, ami a vizeink halállományának nagy részét már eltörölte.
-
A horgászat állandó emlékeztető az élet demokráciájára, az alázatra, az emberi gyarlóságra. A természet erői sohasem különböztetik meg az embereket.
-
A türelmetlen horgász sosem fog igazán nagy halat, mert kirántja a horgot, amikor az úszó az első kis rángásra épphogy bukdácsolni kezd. Nincsenek ahhoz idegei, hogy megvárja, amíg az igazán nagy hal ráharap a horogra. A nagy hal azért lesz nagy, mert okosabb és óvatosabb, mint a többi, melyeket már süldőként kifogtak.
Bitó László
-
Mikor (...) elkezdtem horgászni, mindig irdatlan nagy horgot használtam. Meg voltam győződve arról, hogy semmiképp sem fogok semmit, de úgy véltem, hogy sokkal izgalmasabb egy nagy halat nem kifogni, mint egy kicsit. Azóta csökkentettem horgom méreteit, és most már meg-megakasztok egy halat.
Szent-Györgyi Albert
-
Lehet, hogy a Sors nem olyan, mint egy tó, amelyben az ember úszkál az élete során, hanem inkább maga a horgász, aki tart minket a botja végén, hadd úszkáljunk ide-oda, amíg ki nem fáraszt, s akkor feltekeri a zsinórt.
Jodi Lynn Picoult
-
A horgászat (...) nem csak unatkozás a vízparton, nem reménytelen vágyakozás, hanem hit és bizakodás.
Haász János
-
Képzeljen el egy olyan hajót, amely horgonyvesztetten sodródik a nyílt tengeren. Ki van szolgáltatva a szélnek és az áramlatoknak, nem képes megállni. Ha viharba kerül, a helyzet még rosszabb: az egyre erősödő és egyre nagyobb hullámok könnyen ijesztő, fenyegető, ismeretlen vidékekre sodorják. Ugyanígy vagyunk az érzelmi viharokkal: a szorongás hulláma gyorsan rémítő "helyekre" sodorhat minket - oda, ahol az anyagi csőd, a betegség, a magány, a kudarcok és a halál bekövetkezése teljesen nyilvánvalónak tûnik.
Szondy Máté
-
Ha halat akarsz fogni, meg kell értened, hogyan gondolkodnak; ha te hal lennél, mikor harapnál rá a csalira. Aztán oda dobd a horgot, ahol leginkább sejted a halat!
-
Már a vízről észre lehetett venni, hogy adni fog-e halat, vagy sem. Igazi horgászok megérzik az ilyesmit. Már messziről látni, ahogy közeledünk a vízhez, hogy hazudik-e az a víz, vagy igazat mond. Sokszor hazudik a víz, de a tapasztalt, nagy pecásokat nem tudja átverni.
Hartay Csaba