Ugrás a tartalomra
Félelem és szerelem elválaszthatatlan volt. Ha az ember egyszer megengedte, hogy szeressék, sebezhetővé válik, és a sebezhetőség félelemhez vezet.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet annak a megélése, hogy valami igencsak fontos az ember lelki egyensúlya, kielégülése, önértékelése, biztonsága szempontjából. A félelem pedig abból a felismerésből fakad, hogy a fontos kapcsolat nem abszolút, hanem bizonyos feltételek betartásához kötött, tehát adott esetben elveszíthető.
Popper Péter
-
Inkább támadnak az emberek olyan valaki ellen, aki megszerettette magát velük, mint akitől félnek; mert a szeretet olyan egyezség, amelyet az emberek rosszaságból és minden alkalommal, mikor érdekük kívánja, érvénytelennek tekintenek; a félelmet pedig a büntetéstől való rettegés ébren tartja.
Niccolo Machiavelli
-
Bár minden múló pillanattal egyre szerelmesebb leszel, a szerelem sebezhetőbbé is tesz. (...) Nem tudhatod, hogy az ember lehet úgy is érzékeny, hogy nem válik törékennyé is egyben.
Guillaume Musso
-
Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e.
Feldmár András
-
A szerelem sebezhetővé tesz. Érzékeny dolog. Törékeny. És én elveszek ezekben. Ha szerelmes vagyok valakibe, hajlamos vagyok eltünedezni. Sokkal egyszerûbb néhány hónapig imádattal nézni egymásra, gyûjteni a szép emlékeket, és belsős poénokkal viccelődni, majd elmenekülni abban a másodpercben, amikor a dolgok kezdenek komolyra fordulni, majd megismételni az egész körforgást egy új személlyel.
Jennette McCurdy
-
A félelemnél és szerelemnél nincsenek erősebb emberi érzések. Nem sok mindenben különböznek. Mindkettő őrült dolgokra készteti az embert. (...) Néha olyat is teszünk, ami halálra rémít minket, csak mert szerelmesek vagyunk.
-
A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít.
Neale Donald Walsch
-
Ahhoz, hogy szerethessünk, sebezhetővé kell válnunk, ám a sebezhetőség gyûlölködővé tesz - meggyûlöljük azt, aki miatt sebezhetőnek "kell" éreznünk magunkat.
-
- Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél? – kérdeztem.
- Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz – válaszolta.
Monika Feth
-
A szerelem könnyen megőrjíti az embert. Ráveszi őt ostobaságokra. De a szerelem fájdalmas is lehet, mert tudják, nem ésszel választjuk a másikat. A szívnek nem lehet parancsolni.