Ugrás a tartalomra
Fontos, hogy az ember ne hagyja berozsdálni az agyát, hogy kényszerítse magát, hogy elgondolkodjon dolgokon, és vitatkozzon róluk.
Kapcsolódó idézetek
-
A szónak birkóznia kell a gondolattal, de nem szabad elgáncsolnia.
Jules Renard
-
Az ember ne veszítse el az eszét és ne veszekedjék azokkal, akik ragaszkodnak hozzá.
Pierre de Marivaux
-
Minden embernek azzal kell törődnie, hogy eszméit rendben tartsa, rendszerezze, nem pedig azzal, hogy unalmas-e vagy nem, amit beszél.
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
-
Az embernek nem muszáj elhinnie azt, amit érez, és azt sem, amit az agya diktál.
-
Azt hiszem, azt kellene kérnünk, hogy az emberek próbáljanak meg a lelkükben egy számukra következetes képet kialakítani a saját világukról, amely nem engedi meg számukra azt a luxust, hogy az agyukat négyfelé vagy éppen kétfelé vágják, és annak egyik felében hiszik ezt, a másik felében pedig azt, és soha nem próbálják meg összehasonlítani a két eltérő nézőpontot.
Richard Feynman
-
Tevékenykedni kell, hogy ne forduljon be az ember magába.
-
Az embernek vigyáznia kell az élete folytonosságára, nem lehet felelőtlenül felborogatni a dolgokat.
David Herbert Richards Lawrence
-
Néha ki kell mondani hangosan, amit az ember gondol, hogy megmaradjon a józan esze.
-
Olyan ember, akinek a saját képzeletével is meg kell küzdenie, legjobban teszi, ha kínos feladatok előtt tennivalókba s nem töprengésekbe veti bele magát.
Stendhal
-
Sose jó az, ha az embernek túl sok ideje van az agyalásra. Olyankor az ember mindenfélét kitalál, amivel tönkrevághatja az eredeti tervet.
Elmore Leonard