Furcsa, hogy míg az emberek a csodáról, a megvilágosodásról, az ihletről és egyebekről múlt időben beszélnek, a szerelem múlhatatlan.

Kapcsolódó idézetek

1. Milyen furcsa, hogy mi, emberek, ilyenek vagyunk. Amint hallunk egy történetet, máris behelyettesítjük a szereplőket, és magunkat is elhelyezzük a mesében. És az is milyen furcsa, hogy mások is, más korokban, más városokban éppúgy éreztek és éreznek, mint mi. Pedig mikor az ember szerelmes, azt hiszi, csakis vele történhet ilyen csoda, azt hiszi, más lelkében még sosem játszódott le ez a nagy boldogság és nagy szenvedés. (...) A szerelem túlságosan összetett, fantasztikus és megmagyarázhatatlan érzés ahhoz, hogy beszélni lehessen róla. De benne él az ember minden mozdulatában.
2. Megfoghatatlan a szerelem, mint a hit. Míg tart a mámor a szerelem első idejében - föl, a csillagokig emelkedünk. Elérni az elérhetetlent, megragadni a teljességet, a végtelent.
3. A szerelem egy csoda, ami soha nem múlik el.
4. És a szerelem, ez a szemfényvesztő elbódulása a szívnek, melyen nincs hatalma az okosságnak? Oh, az érzés még létezik, s célszemély is akad. Cserna-Szabó András
5. Ma már (...) hasonlóképpen áll a dolog a szerelemmel, mint az istenhittel. Mintha eltûnőfélben volna, legalábbis bizonyos körökben. Úgy tekintik, mint valami történelmi jelenséget, kulturális illúziót. Tanulmányozzák, elemzik... és ha lehet, gyógyítják is. Luis Bunuel
6. Olyan furcsa, ha az ember szerelmes, akkor egy pillantás, egy mozdulat, egy érintés csodával ér fel. Vavyan Fable
7. Kész csoda, hogy a szerelem ennyire is kitartott, szinte hihetetlen, hogy egyáltalán létezik még szerelem - persze nem úgy, ahogy kellene, csak vízcseppként, hatalmas óceán helyett. De hogy ennyi ellenségeskedést túlélt, az maga a csoda. Hogy nem tûnt el teljesen - az maga a csoda. Osho
8. A szerelem kimeríthetetlen forrás. Határos a csodával, ha nem a csoda maga. Változatossága és színei vetekszenek a csillagok számával. Hasonlít a tengerhez; szépséget és fájdalmat bőven mér. Vavyan Fable
9. A szerelem törékeny és mulandó érzés csupán, két ember egymásra találása, összekapcsolódása és meg nem szakadó párbeszéde egy harmadik tárgyról: a világnak e kapcsolatban létrejött teljességéről - de mulandóságának reszketegségében, e folytonosan vibráló gyertyafényben mégis minden pillanatában elmúlhatatlanul örök. Zuhatag, mely magával sodorja életünket, folyam, áradás a kezdettől az elmúlásig, de benne az idő gömbölyû cseppekké válik, minden pillanat önmagába fordult kör, szivárványos buborék, mely magába zárja a világot, és gyöngy is, melyet a világ izzad ki magából; gyönggyé lett verejték a világ bőrén, a szenvedés verítéke, hiszen a szerelem mindig szenvedés, boldogsága is az: a túlfokozottság szenvedése, az élet átemelése a lét közegébe. Beney Zsuzsa
10. A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem. Margit Sandemo