Furcsa, mennyire másképp ütnek ki (...) a valóságban a dolgok. Tulajdonképpen egyikünk se gyanította az igazságot, és vakon tapogatóztunk, amíg a végén, még mindig merőben megtévesztve, a helyes útra léptünk - csalóka célért. S most, hogy célba értünk, még csak gyûlölni se tudom.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nem mindig képes különbséget tenni a valóság és az érzelmek által befolyásolt igazság között. Az utóbbi akár csalóka képet festhet, bár legtöbbször erről nem akarunk, így nem is fogunk tudomást venni. Marta Rovira
2. A saját dolgainkban vakon tapogatózunk. Vágyaink, félelmeink, zsenge korunktól belénk plántált elvárásaink szûrőjén át látjuk a valót; ezen torzan felfogott valósághoz igazítjuk cselekedeteinket, amik így nem lehetnek mások, csak elhibázottak. Míg egy idegen számára nyilvánvaló, mi lenne a helyes út ügyünkben, mi a legjobb szándékkal követjük el ostobaságainkat, pusztulást, de legalábbis boldogtalanságot hozva ezzel saját fejünkre.
3. A valóság a nap végére legtöbbször nyakatekert és fenekestül felfordul. És aztán valahogy, valószínûtlenül, amikor nem is várnánk, a világ ismét helyre áll.
4. Milyen fura az élet, nem? Vakítóan fényesnek és abszolútnak látunk valamit, készen állnánk mindent eldobni, csak hogy a mienk lehessen, aztán eltelik egy kis idő, vagy más szögből vizsgáljuk meg, és lám, megdöbbentően fakó. Nem értjük, mit is láttunk benne korábban. Murakami Haruki
5. Rengetegen vannak, akik nem hisznek az igazságban, hanem abban, amit szántszándékkal hinni szeretnének. Hiába meresztik tágra mindkét szemüket, valójában nem látnak semmit. Az ilyeneket becsapni gyerekjáték. Murakami Haruki
6. Annyiszor állunk meg, mi emberek, kétségekkel telve az élet útjain, s nem tudjuk eldönteni, hogy vajon amit tettünk vagy elszenvedtünk, valóban megtörtént-e, vagy (...) álom volt az egész. Ioan Slavici
7. Sokan csak vakon tapogatózunk egész életünkben egy cél után, végül oly sokat vélünk találni, hogy rá kell jönnünk, egyiket sem érjük el igazán. Nora Roberts
8. Az igazság mindig meglepőbb a kitalálásnál, néha nehezebb elhinni, mint az üres kérkedést. Megtörténik, hogy az ember nem hisz a saját szemének.
9. Az emberben felmerül néhanapján a kérdés, hogy megéri-e a fáradság. Nem tudom. (...) Valamikor én is azt hittem, amit sokan mások, hogy a kezdetektől megválthatom a világot. Mindent odaadtam. (...) Mert én ilyen vagyok. (...) Vagy fenékig ürítem a poharat, vagy hozzá se nyúlok. Semmire se mentem vele. A világ ugyanúgy rossz irányba halad. És tudod, mi a furcsa? Nem érzem magam vesztesnek. Sem azt, hogy elárultak. Személyes ügy, barátom, az igazságszolgáltatás.
10. Mindnyájan külön mérkőzést játszunk a magunk sorsával. (...) Téves, hamis és fölösleges volna ehhez bármiféle részvétünk, hiszen hozzá sem tudunk szólni, és azt sem tudjuk megmondani, vajon végleges vereséget szenvedett-e, vagy éppen fordítva, alaposan kicsellózott ilyen módon a sorssal. Ottlik Géza