Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Gondolj a virágokra amiket elültetsz a kertben évről évre ők megtanítják neked hogy az embereknek is muszáj elhervadni levelet hullatni gyökeret ereszteni növekedni hogy virágozhassanak.

Rupi Kaur
⚖️ Igazság 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik. Paulo Coelho
  2. Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág.
  3. Minden kornak megvan a maga rügyezése, virágzása, hervadása. Az ember többször virágzik és hervad életében. Az ember, elmélkedett, közelebb áll a fákhoz, amelyek újra meg újra megismétlik a virágzás és a termés időszakát, mint bármi máshoz. Ez reménységre jogosít. Mindig. Eduard Petiska
  4. Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre. Márai Sándor
  5. Sokat megtanultam a virágokkal kapcsolatban. Éppen olyanok, mint az emberek. Ha sokat rakok együvé, egymás idegeire mennek és elfonnyadnak. Ha bizonyos fajtákat összekevernek, valami utálatos osztályöntudat fejlődik ki bennük! Gerald Durrell
  6. Egy kapcsolatot ápolni kell, öntözni, táplálni, metszeni, hogy minden évben újra virágozzon, és nem szégyen, hogyha ehhez kertészt kell hívni.
  7. A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet? Wass Albert
  8. A szerelem egy maréknyi virágmag, a házasság pedig a kert. És amiként a kertjeid, a házasságod is teljes odaadást, kemény munkát, sok szeretet és törődést igényel. Bánj el kegyetlenül a gyomokkal. Irtsd ki őket, mielőtt gyökeret vernének. Szentelj ugyanannyi türelmet a házasságodnak, mint kertjeidnek, és akkor rendben lesz minden. Vésd eszedbe: ha azt akarod, hogy virágozzon, a házasságod is állandó gondozást kíván.
  9. A gondolkodás a halálról és az idő múlásáról a kertészkedés része. Azzal a tudattal ültetsz el magokat a földbe, hogy talán nem maradnak életben. Növényeket nevelsz, de tudod, hogy fél év múlva elviheti őket a fagy. A vég elfogadása és egy rövid, de csodálatos élet ünneplése mind benne van ebben az egyszerû cselekedetben. Sokan azt mondják, a kertészkedésnek terápiás hatása van, hogy ha a földbe dugod a kezed és változást hozol létre a világban, attól élőbbnek és a jelenben létezőnek érzed magad, mintha valami olyasmit tennél, ami számít, még ha ez csak erre az egyetlen cserépre korlátozódik is. Ám a terápia mélyebbre hatol a fizikai dolgoknál: a tavasz kezdetétől minden hónap visszaszámlálás a vég felé. A kertész minden évben elfogadja, tervezi és még meg is ünnepli a halált a megdermedt magfejekben, amelyek télen csillognak a jégtől: jól látható emlékeztető ez a végre és a kezdetre. Hayley Campbell
  10. Úgy kell, hogy te is értsd: nem éltél hiába, az a hely, ahol élsz: világnak világa. Az égig érő fának ha nem nő újra ága, úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága. Koltay Gergely
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat