Gondoljuk egy kőtisztítóra vagy forgódobra, ami napi huszonnégy órában, megállás nélkül jár, és tele van vízzel, kavicsokkal meg homokkal. Forog körbe-körbe, és mindent felőröl. Ékkövekké fényesíti a koszos kavicsokat. Ez a Föld. Ezért forog. Mi vagyunk a kavicsok. Az életünk részei - a dráma, a fájdalom, az öröm, a háború, a betegség, a győzelem és az erőszak - pedig csak a minket koptató víz és homok. Felőrölnek bennünket. Kifényesítenek, hogy szépen csillogjunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Mint egy pocsolyába dobott kavics, problémáink begyûrûznek a minket körülvevő világba. Az egyes vízfodrok hatással vannak mindenre, ami az útjukba áll, a víz pedig még tovább gyûrûzik. Ha például kinyitjuk az ajtót valaki előtt, arra ösztönözzük őt, hogy ugyanezt megtegye valaki mással, esetleg másféle udvariassági gesztust gyakoroljon, amelyet nélkülünk nem tett volna meg. Ugyanígy, ha ráförmedünk valakire, meglehet, hogy az illető párja, barátja vagy gyermeke válik a mi továbbgyûrûző problémánk áldozatává. Ezen képességünket, amellyel képesek vagyunk hatást gyakorolni a minket körülvevő világra, kisugárzásnak hívom - szó szerint arra utalva, amit kifelé sugárzunk magunkból.
2. Az élet egy nagy katyvasz. Bárcsak minden darab a helyére kerülne, minden szó kedves volna, minden baleset boldogan végződne! De nem így van. Az élet katyvasz. Az emberek úgy általában rohadékok. Christopher Moore
3. A dolgok az életben nem (...) egyszerûek. Csak ritkán alakulnak aszerint, hogy az ember mit szeret és mit nem. Nem a sziklák szabják meg az élet folyásának irányát és módját, hanem az apró kavicsok meg a homok. B. Traven
4. Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvízen, s eltûnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerûen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvû világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit. Bertha Bulcsu
5. A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet. J. D. Barker
6. A világ kereke körbe forog a szeretet és az énlátás tisztasága felé, hogyne... Csakhogy azokat soha el nem éri: körbe forog, és az ember képtelen elfedni makacs tengelyét, önmagát. Tudod, mások világát mindig a magunkén keresztül szûrjük, értjük és... és... akarjuk!
7. Minden mozgásban van ezen a világon. A Föld, az idő, a fogalmak, a szerelem, a sors, a hit, az igazság és a hamisság is forgandó. Minden képlékeny, mint a folyékony halmazállapotú anyagok. Semmi sem marad meg a helyén, egy adott formában. Az univerzum is csak egy nagy szállítási vállalat. Murakami Haruki
8. Mint egy kerék, ami forog, szinte soha meg nem áll, így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár. Mint a mámor, ami kerget, ami ûz és visszatart, mint az óra, mit percek szédült karneválja hajt. Látod, mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény, míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén, vihar tépte szárnyakon, mint egy régi szélmalom. Michel Legrand
9. Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni. Ady Endre
10. Amióta felfedeztük, hogy a Föld gömbölyû, és őrült tempóban forog, mint egy búgócsiga, azóta megértettük, hogy a valóság nem olyan, amilyennek látjuk: valahányszor megpillantjuk egy új darabját, mindig mély izgalommal tölt el bennünket. Lehullik egy újabb lepel. Carlo Rovelli