Gyenge akartam lenni, hogy megmeneküljek a további szenvedések szörnyû útjától, de a zsarnokká vált lelkiismeret torkon ragadta a szenvedélyt, gúnyosan megmondta neki, hogy gyönge lábával éppen hogy belegázolt a mocsárba, s megesküdött, hogy vaskezével a kín feneketlen mélységébe fogja taszítani.

Kapcsolódó idézetek

1. A meredély szélén állok, és elhiszem, Hogy lelkem fecskeszárnyon szállni fog. De bûnből kovácsolt láncaim lehúznak, S megváltás nélkül a mélybe zuhanok.
2. Az a baja magának, lelkem, hogy az az egyvalaki, akibe egyszer beleszerelmesedett, megmérgezte a vérét. Lenne csak úgy nekem hatalmam, ahogy nincs, isten úgy segéljen, megkeresném azt a férfiembert, aztán vagy idehajtanám maga elé, vagy elemészteném, hogy jusson a pokolra. Szilvási Lajos
3. A rossz előbb füstölög, mielőtt vétekké gyullad: a lelkiismeret fulladozik ebben a füstben. A megkísértett tisztesség önkéntelen émelyeg a pokoltól. A tárulkozó mélység bûze észre téríti az erőseket, és elkábítja a gyengéket. Victor Hugo
4. Vannak a léleknek titkai; bármilyen messzire tért is el a megtévelyedett bûnös az igaz útról, bármennyire elzüllött, bármilyen megrögzött, érzéketlen, konok gazemberré vált is, bármi mélyen merült is el a bûn fertőjében: ha jó tulajdonságaira tesznek neki szemrehányást, ha azért róják meg, mert saját érdemeit taposta sárba - egyszeribe megrendül, felébred benne a lelkiismeret. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
5. Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam". Kosztolányi Dezső
6. Ûzött a gyönyör, mely fosztogat, A rontás volt tündöklése. Eljátszottam ifjúságomat, Kellett a nők ölelése, Ám hûtlenség tőrdöfése Okán csaknem a sírba estem: Kész vagyok a vezeklésre. Istenem, mért hagytál el engem? Fazekas István
7. Ment fölfelé a sötét lépcsőn, s érezte magában a férfiasságot, a megtagadott, elnémított, meggyalázott, kordába szorított, megostorozott, kárhozatra ítélt, elpazarolt férfiasságot, érezte, hogy az elhasználatlan, megavasodott energiafölösleg elárasztja egész testét, maró tûzként ég a vérében, s végül a torkában ülepedik le sûrû, csípős váladékként; s egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy annyi sok férfi egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy megnősült.
8. Úgy szomjaztam a tisztaságra, mint a homok a vízre. Nem tudom, mikor rontottam el. Tartom befelé a tükröt és iszonyodom. Ez vagyok én! Oszlophoz kellene kötöznöm magamat, hogy megerősödjön a gerincem! Nagy István Attila
9. Az volt a képzeletem, hogy ajándékba jöttem ide s az lett belőle, hogy terhére vagyok a világnak. Ha szégyenemben a föld alá bújtam volna már, legalább a szegények ellophatnák a fejfámat egy estére befûteni. Szép Ernő
10. Ahhoz, hogy az ember gonosz legyen, gyakorolnia is kell a gonoszságot. Teljes szívéből. A lelkéből.