Gyerekkoromban minden éjszaka egy bicikliért imádkoztam. Miután láttam, hogy Isten nem így mûködik, loptam egyet magamnak, és a megbocsátásért imádkoztam.

Kapcsolódó idézetek

1. Életem nagy részében, amikor este imádkoztam, azt kértem, hogy legyek normális. Aztán rájöttem, hogy olyan nem létezik. Mindenkinek van valami, amit szégyell, vagy ami magától nem megy neki (...). De nem azok tesznek azzá, amik vagyunk. Az számít, hogy mihez kezdünk velük.
2. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. Karinthy Frigyes
3. Egyszer, amikor még kicsi voltam, éppen a kedvenc kék biciklimen tekertem, amikor hirtelen felmerült bennem a gondolat, hogy ha egyszer csak nekiindulnék és vissza se néznék, vajon milyen messzire jutnék? Máig sem tudom, hogy mi volt az, amit akkor tenni akartam.
4. Anyám gyerekkorom óta folyton figyelmeztetett, mondjak imát valamiért. Mindig imát mondtunk. Imádkoztam felhőkért és pizsamákért. Imádkoztam villanykörtékért és méhekért. Soha ne imádkozz szerelemért vagy egészségért, mondta Anya. Se pénzért. Ha az Isten meghallja, mi az, amit igazán akarsz, nem adja meg. Garantált.
5. Istenem, bocsásd meg nekem a sok apró csínyt, amit elkövetek ellened, és én megbocsátom azt az egy nagyot, amit te követtél el ellenem. Robert Frost
6. Tegnap egész nap imádkoztam (...). Nem azért, hogy maradj; úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged. Diana Gabaldon
7. Hadd fejezzem be egy vallomással: hónapok óta van egy egészen rövid, reggeli imádságom: "Add, Uram, hogy jobban szerethessek, mint tegnap!" Ennyi az egész. Szívesen átadom, mert ebben minden benne van. Gyökössy Endre
8. Mindig valami lehetetlent szeretnék, olyasmit, amit nem lenne szabad kívánnom. Most például azt szeretném, ha valaki legalább egy órára visszavinne gyermekkoromba.
9. Isten kísért utamon, de néha megbotlottam, Sokszor kezdtem a nulláról, mert volt, mit elrontottam, Hálás vagyok, hogy egészséges lettem, Én akiket szerettem, azokért mindent megtettem. Tirpa
10. Gyerekként sokat küzdöttünk azért, hogy megtanuljunk biciklizni. Ha elestünk, leporoltuk magunkat, és visszaszálltunk a nyeregbe. Mindezt addig folytattuk, míg oly természetessé nem vált a biciklizés, mint a levegővétel. De amikor felnőttként próbálunk ki valami újat, érdekes módon többnyire beérjük egyetlen próbálkozással, mielőtt eldöntenénk, megy-e ez nekünk. Ha az első alkalommal nem járunk sikerrel, vagy kicsit is bénának érezzük magunkat, rögvest kijelentjük, hogy ezt nem nekünk találták ki, ahelyett, hogy adnánk magunknak még egy esélyt. (...) Érdemes tehát a gyermekkori kitartásunkat leporolni kissé, amikor valami újba vágjuk a fejszénket. Caroline Webb