Ugrás a tartalomra
Isten kísért utamon, de néha megbotlottam,
Sokszor kezdtem a nulláról, mert volt, mit elrontottam,
Hálás vagyok, hogy egészséges lettem,
Én akiket szerettem, azokért mindent megtettem.
Kapcsolódó idézetek
-
Míg egyesek élete tökéletes kört formál, mások sorsát nem láthatjuk előre és nem érthetjük meg soha. Utam során értek veszteségek, de közben megértettem, miért érdemes élni, és olyan szerelemben volt részem, amiért csak hálás lehetek.
-
Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
-
Sok vészen, csapdán, kínon át
Mentett meg engemet;
A kegyelem volt az, mi elkísért,
S célomhoz vezérli végemet.
John Newton
-
Eddig folyton elveszítettem azokat, akiket szerettem. Kevesen voltak, mert nem mertem igazán szeretni. De az élet rákényszerít a maga eszközeivel, hogy nyissak.
Oravecz Nóra
-
Lehet, hogy elkövettem jó néhány hibát,
Kaptam már eleget a sorstól,
Tanultam a jóból, a rosszból.
Road
-
Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam,
Ilyen az élet, nem választhatok újat.
És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat,
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
-
Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.
Légrádi Gergely
-
Hosszú volt az út és olyan, amire tényleg büszke vagyok - nem volt végig tökéletes. Sok csapda volt és sok hiba történt. De legvégül ez tette lehetővé, hogy ott legyek, ahol ma tartok.
Lewis Hamilton
-
Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem.
Paulo Coelho
-
Sokszor előfordult már, hogy ha valakivel szemben meggondolatlanul cselekedtem, másoktól is eltávolodtam, akiket pedig szerettem.
Paulo Coelho