Ugrás a tartalomra
Gyermekként álmodtam, és azt hittem, úgy lesz,
hittem az életben, és nem fájt a szívem.
Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet, és semmi sem bántott.
Kapcsolódó idézetek
-
Kisemberként a szívével látott,
Hamar megbocsátott, senkinek sem ártott,
Ébren álmodott, mindig tervezett,
Folyton változott, sokszor elveszett,
A sok buta szabályt nem értette,
Azt kívánta, bárcsak felnőtt lehetne.
-
Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.
LGT
-
Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz.
Erich Maria Remarque
-
Mióta az eszemet tudom, mindig jobb akartam lenni, mindig sikeresebb akartam lenni, pénzt akartam keresni. Az a srác a lakótelepről, aki viszi valamire. Akire büszke az apukája. Rengeteget dolgoztam, sokat kockáztattam, sokszor elbuktam, sok mindenbe belevágtam. De végül sikerült megvalósítani a gyerekkori álmomat - a lehető legjobb önmagammá váltam.
Moldován András
-
Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől.
John Steinbeck
-
Nincs semmi előre megírva. És ha keményen dolgozom a céljaimért, akkor képes vagyok bármit elérni. Rajtam áll, hogyan alakul az életem, nem valami felsőbb erőn vagy istenségen, aki erre vagy arra teremtett.
Papp Dóra
-
Álmodtam egy világot, hol nincs több harc s a békének zaja szól.
Szívemből kívánom, e meghitt hely csak létezzen valahol,
Hol nem fáj a szegénység terhe, szárnyalunk a boldogságtól.
Ez volna Isten terve.
Tabatabai Nejad Flóra
-
Nem bántam meg semmit. Nem úgy éltem volna az életemet azon az úton, ahogy tettem, ha közben azon aggodalmaskodok, hogy az emberek mit fognak mondani.
Ingrid Bergman
-
Én egy álmodozó vagyok
És nagy álmaim voltak erről az országról
Nem arról hogy mit kéne csináljon hanem hogy hogyan érezhetné magát
Hogyan gondolkodhatna hogyan álmodhatna
Tudom tudom ki vagyok én hogy nektek álmodjak
Csak hát én az éden egy darabkájával a fejemben születtem.
Lana Del Rey
-
Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben.
Zakály Viktória