Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hûtlenek lennénk a nyugati civilizáció hagyományaihoz, ha vonakodnánk felkutatni mindazt, amire az ember képes, ha nem fokoznánk az ember uralmát a természet fölött. A tudósoké az a sajátos kötelesség, hogy kutassanak és magyarázzanak.

Teller Ede
🌅 Nyugdíjba vonulás 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tudósok ama kötelességén túl, hogy az emberi tudás látókörét állandóan tágítsák, felelősségük demokratikus társadalmunkban nem haladhatja meg a többi állampolgár felelősségét. A tudományos felfedezések következményeiért az egész népnek kell vállalnia a felelősséget. Minden állampolgárnak, legyen az politikus, farmer, üzletember vagy tudós, részt kell vállalnia abból a fokozott felelősségből, amely a természet felett gyakorolt nagyobb hatalommal együtt jár. A tudós azonban tudósfeladatának eleget tett, mihelyt erről a hatalomról bizonyosságot szerzett. Teller Ede
  2. A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza. Teller Ede
  3. Mi, tudósok felelősek vagyunk a mai korszak társadalmi-gazdasági folyamataiért is, akár érkezik erre vonatkozóan kérdés a gazdaság és a politika irányítóitól, akár nem. Ha fontos kérdések nem hangoznak el, akkor nekünk tudósoknak kell ezeket feltenni, és ha a tudomány módszere úgy diktálja, akár évtizedes munkával válaszokat keresni. Lovász László
  4. A tudós feladata az, hogy a tudománnyal foglalkozzék. Használnia kell tudását, felelőssége abban rejlik, hogy el kell magyaráznia mindazt, amit létrehozott, a következményekkel egyetemben. Ezen a ponton ér véget a tudós felelőssége. Teller Ede
  5. Nekem mint tudósnak, három és csak három feladatom van: először tudni, másodszor alkalmazni, harmadszor magyarázni. Ha mi többet értünk meg, ezt kihasználjuk arra, hogy több eszközt hozzunk létre, és megmagyarázzuk, hogy ezeknek az eszközöknek milyen a hatásuk, akkor mi, mint tudósok, a felelősségünknek eleget tettünk. Teller Ede
  6. A természet törvényei kódoltak. A tudósnak az a dolga, hogy "feltörje" ezt a kozmikus kódot, s ezáltal megfejtse a Világegyetem titkait. Paul Davies
  7. A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár. Szóval, ha a keresés sikerrel jár, akkor egyre több és több keresnivalót talál. Nem tudom, végére ér-e ennek valaha az emberi tudomány, más szóval, lesz-e valaha idő, amikor mindent tudni fogunk, amit tudni érdemes. (...) Mindinkább az a meggyőződésem, hogy az ember sohasem jut majd a tudomány végére, sőt ellenkezőleg, minél többet tudunk, annál kevesebbet ismerünk ahhoz képest, amit ismerni szeretnénk.
  8. Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte. Albert Einstein
  9. A tudomány emberének nemcsak az a feladata, hogy megbirkózzék a tudományokkal, amelyeknek az ember a tárgya, hanem - és ez már sokkal nehezebb dolog - rá is kell vennie a világot, hogy szívlelje meg azt, amit ő felfedezett. Ha ezt a vállalkozást nem koronázza siker, az ember önmagát fogja elpusztítani a félúton megrekedt okosságával. Bertrand Russell
  10. A természettudományban (...) nem az a fontos, hogy megoldjuk a saját korunkban népszerû problémákat, hanem az, hogy megértsük a világot. E munka közben kitaláljuk, milyen magyarázatok lehetségesek, és milyen problémák vezethetnek el ezekhez a magyarázatokhoz. A természettudomány fejlődése jórészt a megválaszolandó kérdések megtalálását jelenti. Steven Weinberg
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat