Ugrás a tartalomra
Mi, tudósok felelősek vagyunk a mai korszak társadalmi-gazdasági folyamataiért is, akár érkezik erre vonatkozóan kérdés a gazdaság és a politika irányítóitól, akár nem. Ha fontos kérdések nem hangoznak el, akkor nekünk tudósoknak kell ezeket feltenni, és ha a tudomány módszere úgy diktálja, akár évtizedes munkával válaszokat keresni.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudósok ama kötelességén túl, hogy az emberi tudás látókörét állandóan tágítsák, felelősségük demokratikus társadalmunkban nem haladhatja meg a többi állampolgár felelősségét. A tudományos felfedezések következményeiért az egész népnek kell vállalnia a felelősséget. Minden állampolgárnak, legyen az politikus, farmer, üzletember vagy tudós, részt kell vállalnia abból a fokozott felelősségből, amely a természet felett gyakorolt nagyobb hatalommal együtt jár. A tudós azonban tudósfeladatának eleget tett, mihelyt erről a hatalomról bizonyosságot szerzett.
Teller Ede
-
Hûtlenek lennénk a nyugati civilizáció hagyományaihoz, ha vonakodnánk felkutatni mindazt, amire az ember képes, ha nem fokoznánk az ember uralmát a természet fölött. A tudósoké az a sajátos kötelesség, hogy kutassanak és magyarázzanak.
Teller Ede
-
Nekem mint tudósnak, három és csak három feladatom van: először tudni, másodszor alkalmazni, harmadszor magyarázni. Ha mi többet értünk meg, ezt kihasználjuk arra, hogy több eszközt hozzunk létre, és megmagyarázzuk, hogy ezeknek az eszközöknek milyen a hatásuk, akkor mi, mint tudósok, a felelősségünknek eleget tettünk.
Teller Ede
-
A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza.
Teller Ede
-
Rossz szülők lennénk, ha nem érdekelne bennünket, mi történik gyermekeinkkel felnőttkorukban, még akkor is, ha esetleg csak kevéssé tudjuk befolyásolni őket. Hasonlóképpen, a tudósok számára sem lehet közömbös, milyen következményekkel járnak ötleteik, alkotásaik. Meg kell próbálniuk elősegíteni a társadalom számára előnyös - kereskedelmi vagy egyéb - alkalmazásokat. Amennyire tudnak, ellent kell állniuk munkájuk kétes értékû vagy fenyegető alkalmazásainak, és szükség esetén figyelmeztetniük kell erre a veszélyre a politikusokat. Ha az eredményeik etikai szempontból érzékeny problémákat vetnek fel - amint az gyakran és erőteljesen meg fog történni -, akkor a nyilvánossághoz kell fordulniuk, miközben rá kell jönniük, hogy szûkebb szakterületükön kívül nincs különleges felhatalmazásuk.
Martin Rees
-
A tudós gondolkodása egészen más pályán mozog, mások a célok. Minket az érdekel, hogy melyek a bizonyítható tények. Kutatást végzünk, az eredményeket publikáljuk, örülünk a sikernek, építünk a már megszerzett tudásra, tervezünk, pályázunk. Ez az életünk. (...) Ám a kutatóknak a közpolitika porondján megfelelni nem egyszerû. Ez most sok országban kiderült.
Kemenesi Gábor
-
Számos olyan fontos emberi kérdés van, amelynek megválaszolásával a modern tudomány még adós vagy részben még adós. Ezekben a kérdésekben a legkülönfélébb vélekedések, a távoli múlt homályából eredő hagyományok "adnak választ" a mai embernek is.
-
A tudós feladata az, hogy a tudománnyal foglalkozzék. Használnia kell tudását, felelőssége abban rejlik, hogy el kell magyaráznia mindazt, amit létrehozott, a következményekkel egyetemben. Ezen a ponton ér véget a tudós felelőssége.
Teller Ede
-
Ha valami ellentmondana a világról szóló tudásunknak, akkor a tudósok úgy tekintetnének rá, mint kihívásra, amelyre választ kell adni: ki kell dobni vagy legalábbis meg kell változtatni a jelenleg érvényes modellt. Az ilyen megmérettetések, majd változtatások és azok kipróbálásának, igazolásának sorozata visz egyre közelebb az igazsághoz.
Richard Dawkins
-
A tudomány nem arról szól, hogy én pontosan tudom, hogy mi hogy van. Én azt tudom megmondani, és minden tudományosan gondolkodó tudós azt tudja megmondani, hogy ha bizonyos körülmények között ezt meg ezt csinálom, annak megjósolhatóan az és az lesz az eredménye. Az elmélet, az teljesen érdektelen.
Csányi Vilmos