Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha a Föld 4,5 milliárd éves létét 24 órába sûrítenénk, ez a 10 000 éves szakasz csak egy másodperc töredéke lenne, és körülbelül fél percet létezett volna az ember a Földön. Ez nem nagyobb, mint földi léptékkel egy kiürült falu.

💍 Feleség 🎭 Csalás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha a Föld teljes történelmét egyetlen napba sûrítenénk, egy óra kétszázmillió évnek felelne meg, egy perc 3,3 millió évnek, egy másodperc pedig ötvenötezer évnek. Az élet reggel nyolc vagy kilenc óra körül jelenne meg, az emberi civilizáció azonban a nap utolsó másodpercének utolsó tizedmásodpercéig váratna magára. Cixin Liu
  2. A Föld négymilliárd-hatszázmillió éves, de ti legfeljebb csak százévesek lesztek! Az a pár év nem éri meg a fáradságot. Minden egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk, "mintha", és hogy épp ebben a "minthá"-ban legyünk a legjobbak. Janne Teller
  3. Az embernek nagyjából hetven éve van ezen a földön, vagy annyi se. Ez elég kevés idő ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, hogy rosszul érezzük magunkat, és bent ragadjunk olyan helyzetekben, amelyek akár százszázalékosan rosszak.
  4. Civilizációnk és hosszú távon persze egész fajunk a végéhez közeledik, és bár a többség nyilván úgy gondolja, hogy száz év múlva még él majd ember ezen a bolygón, és valamilyen formában három-ötszáz év is könnyen elképzelhető, legalábbis bizonyos régiókban, de ezer év? Tízezer? Nevetséges, miért is képzeljük? (...) És ez szabadságot ad nekünk. Vigaszt nyújt. Nincsenek környezeti problémák, nincs éghajlati válság, nem pusztul a Föld. Ami van, vagy volt, az csak egy emlősfaj, amely annyira elszaporodott, hogy végül összeomlást okozott az összes ökoszisztémában, amelytől az élete függött, ezáltal pedig kollektív öngyilkosságot követett el, és persze szomorú, hogy történetesen ehhez a bizonyos fajhoz tartozunk, de ez néhány millió év múlva, kozmikus vagy evolúciós szempontból teljesen lényegtelen lesz. Egyáltalán nem számít. Jens Liljestrand
  5. Az idő természetét leginkább a változásban tudjuk megragadni. Minden változik, minden öregszik. Aki megszületik, az meg is hal. Az élőlények egyszer csak megöregszenek. Még a kövek is kopnak, még a négy és fél milliárd éves Föld is rendkívüli mértékben megváltozott. A változás jelenségének köszönhetően, az idő képzetét is képesek vagyunk megérteni. Margherita Hack
  6. Az emberek úgy viselkednek, mintha az élet valami szép ajándék lenne, és teljesen elfeledkeznek arról a tényről, hogy a fent nevezett létezés egy bő 13,7 milliárd évvel ezelőtti abszolút véletlennek köszönhető, illetve annak következménye. Nem akarok ünneprontó lenni, vagy ilyesmi, de mindannyiunk csak korlátozott számú kört tehet meg ezen a gömbkörhintán a Nap körül, aztán feldobjuk a talpunkat, és kénytelen-kelletlen ugyanabban a végtelen pokolban találjuk magunkat. Laura Steven
  7. Nem tudom, hány százezer éve élnek a földön emberek! De kétségtelen, hogy az az idő, amit vadan és civilizáció nélkül éltek, sokkal hosszabb, mint a civilizált életforma. A kultúra, civilizáció: még csak vékony réteg fölöttünk, halvány máz, egy erősebb rezdülésre lehull, előtörnek az ösztönök. Végeredményben az az ösztönélet az igazi, a természetes, a többi csak magunkra erőszakolt dolog. Bethlen Margit
  8. Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
  9. A Földön minden összefügg, és a Föld a Naptól függ, az eredeti energia forrásától. Az emberek nem tudnák a növényeket utánozva begyûjteni a Nap energiáját? A Nap 90 perc alatt annyi energiát ad át a Földnek, amennyit az egész emberiség egy év alatt fogyaszt el. Amíg a Föld létezik, a Nap energiája kifogyhatatlan. Annyit kell tennünk, hogy nem fúrjuk tovább a Földet, hanem felnézünk az égre.
  10. Kevesebb mint egy óra kellett az atomok létrehozásához, néhány száz millió év a csillagok és a bolygók létrehozásához, de öt milliárd év kellett, hogy az ember létrejöhessen. George Gamow
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat